Továbbra is lehet gyógyszert felíratni telefonon keresztül

Kásler Miklós írta Facebook oldalán.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter Facebook oldalán közölte a következőket:

Kásler Miklós
Facebook

„A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon keresztül. Jogszabály változtatásokat kezdeményeztem annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon.

A járványügyi veszélyhelyzet elmúltával, az egészségügyi kormányzat tervei szerint ez a rendkívüli intézkedés kivezetésre kerülhetett volna szeptembertől. A koronavírus-járvány azonban felülírta az előzetes számításokat, így az emberek kéréseit is meghallgatva, a gyakorlat megőrzése mellett határoztunk.

Jelenleg a vonatkozó jogszabályok módosításának előkészítése zajlik annak érdekében, hogy megteremtsük a telefonon keresztül történő gyógyszerfelírás lehetőségének megőrzését a továbbiakban is.

Ez az intézkedés is azt mutatja, hogy a járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk. Éppen ezért továbbra is indokolt a fegyelmezettség és az ajánlások betartása.”


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek