Traktorok bujkálnak a bokrokban!

Körülnéztünk a régi vépi kastély parkjában, hátha lesz valami érdekes. Volt is! A fák alatt, és bokrok között régi mezőgazdasági kis és nagy gépek múzeumára leltünk.

A legutóbbi vépi kiruccanásunk után Vép, egy romantikus kisváros a szélerőmű lábánál 2014. October 10. 08:03 benéztünk a középiskola - az egykori kastély - parkjában is. A bokrok és fák között régi traktorokat találtunk betontalpazatra állítva, sőt még egy régi permetező repülőgépre is leltünk.

Gépek
A lánctalpas nem mozgat több földet.
Iszak Dávid

Érdekes gépezetek, fura fémkütyük, kész géptörténelem. Mellesleg magában is megér egy sétát vépi kastély parkja, nagyon szép hely, főleg ősszel színesen.

Gépek
Ezzel a géppel, már nem nagyon lehetne repkedni. Galéria egy kattintásra.
Iszak Dávid

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria