„Trump és Musk ki is békülhet, ha az érdekeik ezt kívánják”

Két problémás, erős személyiség, akik akár 24 óra alatt képesek másik irányba fordulni – mondta az amerikai elnök és a techguru háborújáról Székely Klára politikai elemző.

Mi vezethetett Donald Trump és Elon Musk összeveszéséhez? Hiszen nagyon jó viszonyban voltak, és Musk élvezte Trump bizalmát.

A kettőjük kapcsolatát egyértelműen értékalapúnak gondolom. Mindkét személyiség rendkívül erős, és mindkettő nagyon problémás, autokrata, végtelenül önközpontú személyiség.

Nárcisztikus személyiségekről van szó?

Ennyire nem ismerem egyiküket sem, de a megnyilvánulásaik alapján akár ezt is lehet mondani. Mind a kettejük esetében fel lehet sorolni egyéb jellemzőket is, Trump esetében például azt, hogy korából adódóan, finoman fogalmazva sem érzékeny a körülötte lévő világra. Musknál köztudomású, és saját bevallása szerint is drogfogyasztó, amit azzal indokolnak, hogy mentálisan beteg.

Donald Trump és Elon Musk az Ovális Irodában
Facebook/Donald Trump

Az ilyen személyiségektől nem várható, hogy hosszú időre össze kössék a pályafutásukat. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Musk nevéhez kötődő intézkedések, rendelkezések inkább fiaskó jellegűek. A sok elbocsátás, a szövetségi hivataloknál hozott értelmetlen, nem szakmai jellegű döntések, azért így együtt nem voltak szerencsések. Ezek a tényezők mind együtt okozhatták az összeveszésüket.

Ki kiboríthatta fel először az asztalt? Musk vagy Trump?

Valószínűsítem, hogy Musk, mert nem kapta meg azt, amit akart.

Undorító förmedvénynek nevezte az elnök adócsökkentési és kiadási törvényjavaslatát.

Az a törvényjavaslat nagyon-nagyon súlyos pénzügyi és gazdasági veszteségeket okozhat a Muskhoz kötődő vállalkozásoknak, ezért kelt ki ellene. De már korábban is voltak hírek arról, hogy a Trump-féle gazdasági döntések Musknak és magának Trumpnak is anyagi veszteségeket is okoztak. De a politikusok nem mennek sokáig a saját érdekeik ellen.

Várható, hogy Trump visszavonja azokat az intézkedéseket, amelyeket Musk kritizált?

Láttuk már, hogy Trump akár 24 óra leforgása alatt meg tudja változtatni a korábbi álláspontjait. Gondoljunk csak a vámháborúra, amikor kiadta a rendelkezést a horribilisan megemelt vámtarifákról, aztán 24 óra múlva jegelte is azokat. Aztán pár nap múlva újrakezdte az egészet.

Vagy amikor szereti Putyint, aztán nem szereti Putyint. Egyszer nem szereti Zelenszkijt, majd hirtelen megkedveli Zelenszkijt. Nála a gyors váltások lehetősége benne van a döntéshozatalban, olykor egészen irracionális módon. Tehát igen, várható, hogy Trump módosít a kritizált lépéseken.

Várható, hogy valamilyen szinten újra közelednek egymáshoz, esetleg kibékülnek?

Ha valamiben érdekazonosságot találnak, várható a kibékülésük is. Az ő kapcsolatukban minden várható és mindennek az ellenkezője is.

Milyen hatása lehet Európára, Magyarországra az amerikai rendszerek nagy, láncfűrészes átalakítás?

Az amerikaiaknak nagyon fontos a józan racionális, hivatali működés. Amikor Musk a láncfűrésszel bohóckodott, azzal, hogy levágja a felesleget a rendszerről, az azért elég egyértelműen jelezte, hogy a konkrét döntések mögött semmiféle javító, segítő szándék nem volt. Hosszú ideig semmiféle rendszer nem tud így működni, maga a rendszer áll ellen majd ennek. Ami elég érzékelhető is már az amerikai közéletben. Viszont ez az amerikai közéletre, a szövetségi politizálásra, a szövetségi hivatalok működésére van vagy volt hatással, vagy volt hatással. Európára, illetve Magyarországra nem igazán.

Székely Klára
Mészáros D. Zsolt

Európára sokkal inkább a külpolitikai döntéseik, illetve az irányváltásaik vannak hatással. És, ami rossz Európának, az rossz Magyarországnak is, akárki akármit mond. Én azt gondolom, hogy amíg az amerikai szövetségi kormányzat külpolitikai döntéseiben a racionalitás újra felszínre nem kerül, addig azért óvatosan kell az amerikai és az európai kapcsolatokat nézni. Maga Trump személye a legnagyobb akadálya a kapcsolat javításának.

Az elnök mellett lévő tanácsadókról, segítőkről egyelőre csak annyi látszik, hogy kiszolgálják Trump önközpontúságát. Ők is azokat a jelszavakat hangoztatják, amiket a választások előtt is. Azonban ezeknek a jelszavaknak az átültetése a gyakorlati életbe, azért iszonyatos érdeksérelmeket jelent az össztársadalmi és a hivatali szinten is. Azt gondolom, hogy túlságosan sok változásra nem lehet számítani addig, amíg Trump az elnök.

Musk azzal fenyegetőzik, hogy saját pártot alakít, az is felmerült, hogy esetleg a demokratákat támogatja majd.

Kíváncsi lennék azokra a demokratákra, akik ezek után Muskkal közös platformot alakítanak ki. De a pénz a politikában rendkívül sokat jelent. De ha Musk új pártot akar építeni, az azért elég időigényes feladat, még ha a pénz, paripa, fegyver a rendelkezésére is áll. Megtalálni azokat a politikusokat, azokat a személyiségeket, akikkel valóban pártot tud építeni, az azért nem 24 órás tevékenység.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet