Trump leköszönő kormányának tagjai műtárgyakkal távoznak a Fehér Házból

Volt tisztviselők úgy látják, hogy a műtárgyak elvitele ilyen formában illegális.

Donald Trump elnök egyik legfontosabb emberét látták távozni a Fehér Házból egy hatalmas bekeretezett képpel, így el is indultak a viták, ugyanis a volt tisztviselők úgy látják, hogy a műtárgyak elvitele ilyen formában illegális, ugyanis azok a Nemzeti Archívumhoz tartoznak.

Peter Navarrót, a Trump-kormány legfőbb kereskedelmi tisztviselőjét szerdán kapták lencsevégre, amint a Fehér Házból egy olyan képet hozott ki, melyen Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök szerepel. Egyelőre nem egyértelmű, hogy Navarro fizetett-e az amerikai kormánynak a képért, az újságírók erre vonatkozó kérdéseire pedig egyelőre nem adtak választ.

Több fotó is készült azokról a tisztviselőkről, akik különböző tárgyakat hoztak ki a Fehér Házból, egy nő például egy kitömött fácánt rakott autójába, bár egyelőre tisztázatlan, hogy a tárgyak valójában kihez tartoznak. Bizonyos fényképek megvásárlására ugyan adott a lehetőség, erről pedig Jon Wolfsthal, Obama korábbi nemzetbiztonsági konzulense beszélt, aki elmondta, valóban meg lehet vásárolni egyes fotókat, ám ezek komoly szabályokhoz vannak kötve. - írja az Independent nyomán a liner.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek