Az újabb alkotmányos vádeljáráshoz kéne az elnöknek pár ügyvéd, de csak elutasításba ütközik.
Nem tudja felállítani jogászcsapatát Donald Trump az ellene indított alkotmányos vádeljáráshoz, mert korábbi ügyvédjei nem vállalták a védelmét - írja a Bloombergre hivatkozva a 444.
Azok az ügyvédek, akik az első impeachment során védték Trumpot, most nemet mondtak a felkérésre, ugyanúgy, ahogy más korábbi ügyvédjei is. Egyikük privátban azt mondta, hogy védhetetlennek tartja, amit Trump tett.
„Nem lep meg különösebben, hogy azok a népszerű konzervatív ügyvédek, akikhez egy republikánus elnök normális esetben fordulhatna, most nem érdekeltek abban, hogy beszálljanak” - mondta a Bloombergnek Keith Whittington, a Princeton Egyetem politika professzora.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.