Több millió embert evakuáltak a tájfun miatt Japánban

Két halott, sok eltűnt ember.

Legalább ketten meghaltak, tízen eltűntek és kilencvenen megsérültek a Hagibisz tájfun pusztításában, amely szombaton elérte Japán partjait - számolt be a helyi média. Országszerte több mint 4,4 millió embert kellett evakuálni otthonaikból, köztük 910 ezret Kavaszaki városából.

A vihar heves esővel, erős széllel és áradásokkal érkezett. A japán meteorológiai szolgálat eső, földcsuszamlások és áradások miatt rendkívüli figyelmeztetést adott ki hét prefektúrára. Csütörtök óta a Tokiótól nyugatra található Hakone városában több mint ezer milliméter csapadék hullott, míg Izuban több mint 700 milliméter.

Tombolás
utazo.hu

A fővárosban és környékén mintegy 370 ezer háztartásban nem volt áram. Szombaton körülbelül 1600, míg vasárnapra 800 repülőjáratot töröltek az NHK szerint. A tömegközlekedésben is zavarokról számoltak be a működtetők, például a szuperexpresszt is le kellett állítani. A tájfun miatt a rögbi világbajnokság két meccsét törölték, valamint a Formula 1-es japán nagydíj kvalifikációs futamát szombatról vasárnapra tették át, és szombaton minden rendezvény elmarad a szuzukai pályán.

Ez a szigetország történetének legerősebb tájfunja. A japán meteorológiai intézet a Hagibiszt az 1958-as Ida tájfunhoz hasonlította, amelynek pusztításában 1200 ember halt meg. Azóta az építkezéseknél szigorú biztonsági előírások vannak, és a katasztrófajelző-rendszereket is kiépítették. Így több millió embernek tudnak azonnal információt küldeni a vészhelyzetről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek