Tüdőgyulladásban halt meg egy budapesti kórházban egy koronavírusos nő édesanyja

Az elhunyt lánya a héten kétszer volt háziorvosnál, de azt mondták ott, csak influenzája van.

Közel két hetet töltött kórházban egy idős nő a halála előtt, és nem tesztelték koronavírusra, pedig a lánya koronavírusos – írta meg a 444. Több orvos állítja: a magyar protokoll nem jó, sok olyan koronavírusos beteg lehet a kórházakban, akiket nem tesztelnek – a mostani ügy pedig nem segít a kételyeket eloszlatni. A 99 éves nőn február 29-én hajtottak végre életmentő műtétet a Szent Imre kórházban. Ez az orvosok szerint jól sikerült, a múlt hétvégén már azt tervezték, hogy pár napon belül hazaengedik. Ám hétfőre (március 9-re) belázasodott, tüdőgyulladása lett, 11-én este pedig meghalt. A lánya, aki addig rendszeresen látogatta a kórházban, szintén március 9-én lázasodott be.

Az elhunyt lánya a héten kétszer volt háziorvosnál, de azt mondták ott, csak influenzája van. Csütörtök éjjel azonban olyan rosszul lett, hogy mentővel kellett a Szent Imrébe vinni. Kétoldalú, igen súlyos tüdőgyulladással diagnosztizálták, de mivel felmerült a koronavírus gyanúja, elkülönítették. Szombaton lett meg az eredmény: valóban koronavírusos. Az állapota súlyos. Az elhunyt nőn nem végeztek koronavírus-tesztet, a zárójelentése pedig még nem készült el. A protokoll szerint viszont nem is lehetett volna tesztelni, mert nem merült fel, hogy más koronavírusossal kapcsolatba kerülhetett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet