Tudta? Ma van a meztelen kertészkedés világnapja

Célja az, hogy az ember és a természet ősi kapcsolatára hívja fel a figyelmet.

A Meztelenül Kertészkedés Világnapját Mike Storey és Jacob Gabriel 2005-ben találták ki. először szeptemberben tartották, de aztán hamar rájöttek, hogy nem éppen az ősz az ültetések legideálisabb időszaka. 2007-től kezdődően a Meztelenül Kertészkedés Világnapja minden év májusának első szombatja – írja az egeszsegkalauz.hu.

Az alapítók szerint meztelenül a virágok között lenni felszabadító érzés, gyakorlói között pedig olyanok is vannak, akik önbizalomnövelő tréningként tekintenek a pucérkodásra. Mások a praktikusságot tartják szem előtt: így nem kell tartani a foltos barnulástól. A napfény és a szél a bőr minden négyzetcentiméterét átsimogathatja, ráadásul a test olyan részei is lebarnulhatnak, amiket rendszerint ruha takar el.

Meztelen kertészkedés
instagram

Az egészséges termőföldben olyan mikróbák élnek, amik B12-vitamint tartalmaznak, egy friss kutatás pedig azt is bizonyította, hogy a kertészkedés segít a hangulatunk javításában, teljesen felöltözve pedig kisebb bőrfelületen érintkezhetünk az anyatermészettel.

Sokan szeretnek e nap kapcsán posztolni magukról a közösségi médiában. Bolygónk számtalan országában akadnak olyan őrültek, akik bizony megtartják ezt az ünnepet, és anyaszült meztelenül vonulnak ki a kiskertjükbe, vagy a teraszukra, hogy elültessék a palántákat vagy meglocsolják a virágaikat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű