Tudtuk nélkül kísérleti patkányt csinált 700 ezer emberből a Facebook

Egy kutatáshoz végeztek kísérletet a gyanútlan felhasználókon, ráadásul ilyet a szabályzat bármikor lehetővé tesz.

Az eset még 2012-ben történt, de csak most került nyilvánosságra. A hvg.hu szerint majdnem 700 ezer Facebook felhasználón végzett egy egyetem kutatást, amely az érzelmi reakciók manipulálásának lehetőségére volt kíváncsi. A lényeg, hogy két csoportra osztották az embereket, egyik társaság tagjainak a falára csak a jó híreket engedték át, a másikéra csak a szomorú, haragos híreket. A kutatók gyanúja beigazolódott, aki a rossz híreket kapta, maga is bánatosabb lett.

arizonafoothillsmagazine.com

Ez mind nagyon szép, és valószínűleg törvényes is, de az már kérdés hogy etikailag mennyire helyénvaló gyanútlan emberek érzelmeit manipulálni. Hogy az üzenőfalukról már ne is beszéljünk. A legfélelmetesebb az egészben, hogy a kísérlet szervezői azzal védekeztek, ők semmi olyat nem tettek, amire a felhasználók nem adtak engedélyt a szabályzat elfogadásával...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű