Tüntetők vonulnak a pesti belvárosban (frissítve)

A Mindenki Magyarországa Mozgalom néhány ezer fős, Jászai Mari téri tüntetése után vonulni kezdtek a demonstrálók.

Kevéssel szombat este 7 óra után véget ért a Mindenki Magyarországa Mozgalom Jászai Mari téri, illetve rakparti tüntetése, amelyen a fő szónok Márki-Zay Péter, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje volt, és a kormányzat aktuális intézkedései (a kata adószabályainak módosítása, a rezsicsökkentés részleges eltörlése), illetve "a Fidesz hazugságai" miatt hirdettek meg.

A helyszíni tudósítások alapján a rendezvényt követően a demonstrálók lefoglalták a Margit hidat, majd a Szent István körút felé indultak, hogy a Nagykörúton keresztül érjék el az Oktogont, illetve a Fidesz Hősök teréhez közeli székházát.

A vonulást rendőri erők nem kísérték, így a Nagykörúton és a Nyugati tér környékén is forgalmi problémák adódtak szombat este.

A vonulók a "mocskos Fidesz" és "gyertek velünk" rigmusokat skandáltak a körúton.

A demonstálók 20.15-kor érték el az Oktogont, ahol maradásra biztatták egymást, a forgalom ekkor teljesen leállt a környéken. A javarészt fiatal vonulók ekkor az Andrássy úton keresztül a Deák tér felé vették az irányt "demokráciát", "elég volt" és "Fidesz-maffia" rigmusok skandálása mellett.

Ekkor kapcsolódott a vonuláshoz az első kamerás rendőrkisbusz.

A Bajcsy-Zsilinszky úti torkolatnál aztán balra fordultak az Astoria irányába - a Kiskörúton is leállt a villamosközlekedés -, majd onnan az Erzsébet híd felé, ahol eddig a hét keddje - az első "katatüntetés" - óta mindegyik demonstráció zárult. Ismert, a hét elején a futárok kezdték a tiltakozást, majd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szólította híveit péntekig az Erzsébet hídra. A demonstrálók azonban az Astoriánál két részre szakadtak, végül győzött a létszámfölény, és mindenki "kifelé" vonult a Rákóczi úton, a Blaha Lujza tér irányába. A szembeforgalom zavartalanul haladt, a városból kifelé azonban ekkor ellehetetlenült.

A forgalomból számos autó támogatólag dudált a tüntetőknek, akik "aki dudál, velünk van" rigmussal viszonozták a gesztust.

A Blaha Lujza téren rövid időre megint megálltak a tiltakozók este 9 óra tájban, egyikük pedig a sínek közé felfújta: "Tanár nincs, Orbán takarodj!"

Este 9 óra után a Nagykörúton folytatódott a vonulás, de újra a Margit híd irányába, néhányan azt skandálták: "Hősök tere!" - tudósít az infostart.hu .

Negyed 10-kor érték el ismét az Oktogont, és innen ismét "befelé" vették az irányt a vonulók, akik a HVG.hu tudósítása szerint már némileg halkultak.

Este fél 10-kor már ismét a Deák téren járt a menet eleje, ahol a kereszteződésben több százan leültek az aszfaltra.

Itt egy "Orbán hazudik" szöveg került az aszfaltra, és többször elhangzott: " ez lesz minden nap" , illetve "Orbán Viktor mondjon/*jon le".

Ekkorra a több száz, de legfeljebb 1-2 ezer fős embertömeg némileg tanácstalanná vált, volt, aki maradt volna, volt, aki a Hősök terére, volt, aki a körülbelül útba eső Fidesz-székház irányába vette volna az irányt. Mintegy 10 perc várakozás után egy nagyobb csoport - továbbra is békésen - újra az Astoria felé ment, de nem jutott sokáig, mert egy vonuló nő kétségbeesett sírásban tört ki, állítva, hogy egy üveggel valaki eltalálta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek