Tűz ütött ki szombat délután Nagykanizsán, a bagolai városrészben található hulladéklerakó-telepen, a fekete füst több kilométeres távolságból is látható a város környékén.
Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: mintegy 500 négyezetméternyi területen ég a hulladék, de mivel nincs szél, ezért lakott terület felé nem fújja a füstöt.
Hozzátette, hogy a nagykanizsai tűzoltókon kívül Zalaegerszegről is érkezett vízszállító jármű a helyszínre. A katasztrófavédelem munkatársai két vízsugárral és kézi eszközökkel igyekeznek megfékezni a szeméttelepen a lángokat.
A lángokat sikerült megfékezni.
A tűzhöz a nagykanizsai, a keszthelyi, a zalaegerszegi és a lenti hivatásos tűzoltók, valamint a zalakarosi és a letenyei katasztrófavédelmi őrsök hivatásos tűzoltói érkeztek ki.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!