Tűz volt egy atomerőműben Franciaországban, két blokkot leállítottak

Nem lesz Csernobil.

Franciaországban leállították az ország nyugati részén fekvő chinoni atomerőmű két reaktorát, miután tűz ütött ki a létesítményben - közölte az EDF áramszolgáltató vállalat.

Tűz ütött ki szombaton hajnali 2 óra 40 perckor a 3-as számú termelőegység fő transzformátoránál egy nem nukleáris területen - közölte az EDF közleményében. A blokkot az előírásoknak megfelelően automatikusan leállították. A vállalat közölte, hogy a tüzet eloltották. Mivel a 3-as és a 4-es reaktorok párban működnek, elővigyázatosságból az utóbbit is leállították - tette hozzá az EDF.

A francia atomenergia-hivatal (ASN) közölte, hogy a tűz miatt a 3-as reaktorban áramkimaradás volt, ami automatikus leálláshoz vezetett.

A Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) külön közleményben számolt be arról, hogy figyelemmel kísérte az eseményt, amelynek "nem volt hatása a lakosságra vagy a környezetre".

Az ASN közölte, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a helyzetet, és az EDF-fel, valamint az IRSN sugárvédelmi intézettel közösen értékeli, hogy mikor kell feloldani a vészhelyzeti intézkedéseket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek