Fogtuk magunkat, és megnéztük a három vezető tévécsatorna híradóját, ráadásul az ugyanazon napi esti adásokat vizslattuk végig. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy ez fizikailag lehetetlen, kijelentjük nem az, hiszen a tévék portáljain ki lehet keresi őket az archívumból. Mi is ezt tettük a tegnapi (március 17. csütörtök) esti, félórás híradókkal. Szépen, egymás után.
Ott tartani a nézőt…
Az első benyomások: az MTV dizájnja maradt a visszafogott, elegáns, természetes színekkel operáló, egybemondós. A híradó szerkezete is a régi, először a belföld, aztán a külföld, majd a balesetek, és egy kis színes a végére. Ráadásul tudósításokkal dolgoznak, szinte semmi háttérinfó.
A RTL Klub és a tv2 másként dolgozik, náluk a láthatóan a hírérték a fontos, így balesetekkel, katasztrófákkal kezdenek, kevés a politika, ami tetszik: aránylag sok a tényfeltáró háttéranyag, a tágabb összefüggésbe helyezés. És mindkét csatornán ketten vezetik a híradót, harsány, vidám színek dominálnak, sok számítógépes szimulációt használnak. A végén majd rangsorolunk is, előzetesnek annyit, hogy a tv2 a nézettségi adatokra megint túlreagálta magát. Bűncselekményeken, baleseteken kívül szinte nincs is más.
A híradók szerkezetéről annyit, hogy természetesen headline-nal (összefoglalóval) kezdenek, az MTV csak az elején és a végén használja ezt, a kereskedelmi tévék a műsor közben is. Egyszerű az oka: ott tartani a nézőt, nehogy véletlenül átkapcsoljon máshová. A híradók végén – ugyanezért - már kötelező az esti programelőzetes, fő különbség, hogy a közszolgálati csatorna az Este, az RTL a Házon kívül c. politikai háttérműsort ajánlgatja, de a kereskedelmi tévék szinte az egész további programot elsorolják.
Magyar Televízió: húsz éve így csinálják
De kezdjük az elején. Az MTV híradója a headline-ban négy anyagot emelt ki, a táppénz maximális összegének csökkenését, a Japán katasztrófát, Arnóth Sándor országgyűlési képviselő halálos balesetét, és az új Michelin-csillagos éttermet. Egy belföld, egy külföld, egy tragédia és egy színes. Ahogyan már húsz éve tanítják a híradószerkesztést.
Az anyagok sorrendje is ezt a sémát követi. Feltűnő, hogy a táppénz maximális összegének csökkentéséről szóló riport a táppénzcsalókat emeli ki, és eredményként értékeli, hogy a terhes nőknek már az első naptól az állam fizeti a táppénzt, eddig az első 15 napot a munkáltató fizette. És szépen elhallgatják, hogy az állam a munkabér 60 százalékát utalja, míg a munkáltató 70 százalékot. Egy megszólaló van, a kormányszóvivő, aki indokol.
A második anyag egy riport, ebben Szájer József, az alkotmányozó bizottság tagja egyeztet a kisebbségekkel, egy kisebbségi képviselő mindennek nagyon örül. Aztán ismét az alkotmányozás hiányról van egy anyag, lényege, hogy az ország bajaiért a költségvetési hiány és az IMF-hitel a felelős, egy helyettes államtitkár azt mondja el, hogy az új alkotmány tervezetében ezért kell szerepeltetni a hiány maximális arányát. A narráció húsvéti alkotmánynak nevei a tervezetet.
Megállt az idő?
Külföld, egy korrekt riport a Japán katasztrófa utáni helyzetről, a sugárzás elleni küzdelemről és arról, hogy hazaérkeztek a magyar önkéntesek, akik magukkal hoztak egy kint tanuló húszéves lányt. És hogy Sopron pihenésre, nyaralásra várja a japán gyerekeket.
Schmitt Pál Németországban tárgyal német üzletemberekkel, megállapítja, hogy a válságadó nem csökkentette a bizalmat hazánk iránt, a nálunk beruházó üzletembereknek pozitívak a tapasztalataik. Jönnek a rövidhírek, csak vágóképekkel illusztrálva, eltörlik a vámot az EU és Dél-Korea között, az Európai Szocialisták Pártja a médiatörvény visszavonására szólítja fel a magyar kormányt, a Jobbik a fővárosi közműcégek privatizációját vizsgálná.
Aztán nagy anyag arról, hogy Orbán Viktor kitüntetést adott át a parlamentben. Majd hosszabb riport az országgyűlési képviselő halálos balesetéről, megszólal egy közlekedési szakértő is. Riportban számolnak be egy romániai könyvbemutatóról is, a kötet arról szól, hogy 21 éve hogyan segítettek a romák Marosvásárhelyen, amikor román bányászok támadtak a magyarokra.
És végül egy színes anyag a legújabb Michelin-csillagos budapesti étteremről. Összegezve, a híradónak aránylag alacsony a hírértéke, ennél jóval több infót össze lehet szedni öt perc alatt a netről. Megállt az idő az MTV hírszerkesztőségében. A politikai szimpátiáról annyit, hogy csak kormánypártiak szólaltak meg, a baloldalról egyetlen hír szólt, az is Európai Parlamentről, három riport is a kormány lépéseit magyarázza.
RTL: Megszólal a másik oldal is
Az RTL Klub híradója sokkal informatívabb. A headline-ban három témát emelnek ki, a halálos balesetet, egy magyar orvosi világszabadalmat, és egy színeset arról, hogyan bánnak az örökbefogadásra váró csecsemőkkel.
A híradó első öt perce a halálos balesetről szól, először helyszíni riport, majd háttéranyag az autópályák közlekedési tábláiról, a pozitív külföldi példákról. Rövid hír egy kamion balesetéről, amelyből tej folyt az útra. Ez max. félperces.
Beszámolnak a táppénz szabályok változásáról, ők megemlítik a 60 és 70 százalék közti különbségről, Nagy Anna kormányszóvivő itt is a táppénzcsalókat emlegeti, egy háziorvos viszont azt mondja, ma már nem éri meg csalni, mindenki félti a munkáját. Adatokkal igazolja, hogy jóval kevesebb a táppénzen töltött idő, mint néhány évvel korábban. Végül felszólítják a nézőket, írjanak, ha rosszabbul járnak az új szabályokkal.
Rövidhír arról, hogy hatósági áras lesz a távfűtés, aztán hosszabb anyag arról, hogyan lehet átvészelni a magas lakossági hiteleket. Egy előzetesnek szánt riport a lassú hivatali ügyintézésről, azt ígérik, a Házon kívül c. műsorban bemutatják, hogy lehet gyorsítani a hivatalokat.
Amiről csak ők számolnak be…
Egy riport arról, hogy feketeruhás, ostoros, fokosos polgárőrök fenyegették a gyöngyöspatai romákat, és hogy a rendőrség mindezt csak nézte. Megszólal egy ügyvéd is, aki elítéli az akciót. Rögtön utána kishír egy emberre támadó kutyáról.
Egy olyan anyag következik, ami – legalábbis ezen az estén – kimarad a többi híradóból, magyar szabadalom, egy olyan sebészkés, amely megkönnyíti a rákos betegek műtétjét. Beszámolnak arról is, hogy Geréb Ágnes, az otthonszülések miatt perbe vont szülésznő elnöki kegyelmet kért.
Külföld, Japán, két anyag, az egyik a jelenlegi helyzetről, a másik arról, hogy hazajöttek a magyar önkéntesek. Ez szinte teljesen olyan, mint az MTV riportja.
Kevés politika, de kiegyensúlyozott
Jön a bulvár, a londoni hercegi esküvő előkészületei, a párról filmet is forgatnak. Egy kedves riport arról, hogyan nyugtatják az örökbefogadásra váró csecsemőket, és hogy a módszerhez támogatókat keresnek. Megtudjuk, hogy emlékkiállítás nyílt a néhai Öveges professzor szülőházában, a végén egy szomorú hír: eltemették Solymosi Ernő egykori futball legendát.
Az RTL híradója kevés politikát közvetít, de abban kiegyensúlyozott, nagy munkát fektetnek a háttéranyagokra, sok az átadott infó. Ráadásul folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a tévé portálján bővebb infókhoz lehet jutni. A közhiedelemmel ellentétben az RTL híradójában kevés az igazi bulvár. Legalábbis csütörtök este.
TV2: Felmelegített témák
A tv2 tavaly júniusban szerkesztette át a Tényeket, ennek hatásával szembesülünk most is. A headline a halálos balesetet, egy emberrablást, egy pedofil férfi elítélését és a japán katasztrófát emeli ki.
Ennek megfelelő a tartalom is. A híradó első fele balesetekről és bűncselekményekről szól, köztük olyanokról is, amelyek már jóval korábban történtek. Az emberrablás például néhány napja, az áldozatot egyébként elengedték, de elvitték az autóját és a pénzét.
A pedofil férfi tíz éve követte el a bűncselekményét, a bíróság most ítélte 13 évi fegyházra. Egy másik tárgyalás, ahonnan sírva rohant ki az áldozat, akit korábban megerőszakoltak és fogva tartottak. Riport arról, hogy újabb emberi maradványokat találtak Őszödön, az elkövetők már régóta letartóztatásban vannak.
Közélet, mint betét
Folytatják a szombathelyi lány angliai halálesetének témáját, vizsgálódik a rendőrség. Aztán: betörtek egy székesfehérvári iskolába, Geréb Ágnes kegyelmet kér, kisodródott egy autó, meghalt a sofőr. Mindez betölti a híradó első felét. De a rendőrségi anyagoknak még nincs vége, szinte betétként szerepel némi közélet.
Úgymint: drágul a gázolaj, kénytelenek spórolni a mentősök. Hazajöttek Japánból az önkéntesek és elhozták a húsz éves lányt. A szakmai szervezetek tiltakoznak a szórakozóhelyekre, rendezvényekre vonatkozó szabályok szigorítása ellen, helyi vonatkozás: bezár egy szombathelyi klub. Új igazgató a Művészetek Palotájában, Liszt Ferencről nevezik el a budapesti repülőteret.
Vissza a bűnesetekhez, egymás után halnak meg a Baumag-ügy károsultjai, cáfolja a közpénzek lenyúlását a honvédelmi minisztérium. A végén a táppénz-ügy, itt a kormányszóvivő mellett megszólal az LMP egyik országgyűlési képviselője is. És egy rövidhír: Orbán Viktor kitüntetést adott át.
Bejött a tv2-nek
A tv2 láthatóan komolyan veszi a tavalyi struktúraváltoztatást. A híradó kétharmadát a balesetek, bűncselekmények töltik ki, közélet csak nyomokban szerepel, a híradó gyors, pergő.
Mindez be is jött a tv2-nek, hiszen az elmúlt fél évben a Tények nézettségben megelőzte a korábban vezető RTL híradót. És itt nem lehet azt mondani, hogy ők diktálják az ízlést, hiszen van más lehetőség is, a tévénézők többsége mégis őket választja. De az is kiderült, hogy az értelmiség és a fiatalabb korosztály körében még mindig az RTL híradója a népszerűbb. Eközben az MTV híradó nézettsége közel a felére zuhant az elmúlt kilenc hónapban, a korábbi 8-9 százalék helyett most 4-5 százalékra tehető. Összehasonlításként: tv2 34, RTL 32 százalék. (Forrás: AGB Nielsen)
Szubjektív értékelésünk
Az MTV valószínűleg szakemberhiánnyal küzd, alacsony színvonalú, politikailag elfogult a híradójuk. Kevés információt adnak, inkább hírmagyarázóként működnek. Fejlődésük valahol 15-20 évvel ezelőtt megállt. Ebből a szempontból feltehetjük azt a kérdést is, hogy miért is küzdenek annyira a politikusok a közszolgálati csatornák feletti hatalomért. Hiszen úgy tűnik, csak ott nézik, ahol nincs más lehetőség.
A tv2 – szerintünk – túlságosan megadta magát a nézettségi adatoknak, híradójukat a köznyelv már Bűn-Tények néven emlegeti. Kérdés, mikor jelentkezik a horrorcsömör a nézőkön. Az is biztos, ha valaki információkra éhes, nem őket kell keresnie. Persze, van magyarázata a balesetek, bűnesetek iránti vonzódásra, a néző ilyenkor annak örül, ha nem is tudatosan hogy mindez nem vele történt. Vagyis, fokozza a biztonságérzetet.
Az RTL híradójában is vannak betétanyagok, láthatóan minél több infót bele akarnak zsúfolni a 27 percbe. De széles a merítésük, politikailag kevésbé tűnnek függőnek bárkitől, újságíróik alapos munkát végeznek, főként a háttéranyagoknál.
Mindebből már érezhető, hogy e sorok írója az RTL híradóját találta a legjobbnak, persze ez nem jelenti, hogy ne létezhetne ennél jobb. A tv2 és az MTV egyformán rossz. Egyik az óvatosság, a lojalitás és a hírszegénység, a másik a tragédiák iránti vonzódása miatt. De ne felejtsük el, a híradókban is azt kapjuk, amit megérdemlünk.
Egy kutatás érdekes eredményei
A Policy Solutions március 4-én nyilvánosságra hozott kutatása szerint egyeduralkodók az esti hírműsorokban a Fidesz–KDNP politikusai. A független szakértői intézet egy héten át vizsgálta a hat legnagyobb országos tv-csatorna esti híradóit, amiből az derült ki, hogy a kiegyensúlyozottság fogalma – az RTL Klub kivételével – lényegében nem létezik az esti híradókban.
Megállapításaik szerint az RTL Klub Híradójában jelennek meg leginkább ebben a tekintetben az európai műsorszerkesztési elvek, a kormánypárti politikusok megszólalási aránya ugyanis 62 százalékos. A két közszolgálati adón és a TV2-n 80 százalék felett van ez az arány. A belpolitikai hírekhez a TV2-n 84 százalékban, az M1-en 83 százalékban, a Duna tv-n 82, a Hír tv-n 72 százalékban kormánypárti politikusok nyilatkozatait játsszák le. Az ATV-ben a Fidesz–KDNP jelentősen alul van reprezentálva (40 százalék).
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kormánynak vagy a Fidesznek kedvezőtlen hírek szinte teljesen hiányoznak az esti híradókból. Ezzel szemben az MSZP-hez kötődő megjelenések nagy többsége negatív tálalásban kerül a hírműsorokba. Az ATV kivételével minden csatornán a szocialista párthoz kötődik a legtöbb negatív hír. Pozitív kontextusban az ellenzéki pártot nem említették.
A Jobbikkal az ATV-n foglalkoznak a legnagyobb mértékben, az összes hír 8 százalékában. A megszólalásokat tekintve csak a Hír tv-n és a Duna tv-n tudtak megjelenni jobbikos politikusok, elhanyagolható mértékben. Az LMP szintén alig tud megjelenni az esti híradókban, a nyilatkozatok idejét vizsgálva az RTL Klubon jut a legtöbb időhöz. Mindkét kisebb ellenzéki párt számára előnyös, hogy a vizsgált műsorokban mindig pozitív vagy semleges kontextusban jelentek meg.
(Forrás: index.hu)