Úgy káromkodnak a papagájok, hogy inkább elzárják őket a látogatók elől egy állatkertben

„Az egyik elkezdi, a másik nevet, aztán egyszerre mindegyik vagy nevet, vagy káromkodik.”

Visszakerült az elkülönítőbe több papagáj is egy állatkertben, miután káromkodtak a vendégeknek – írta a LadBible nyomán a 24.hu - Öt jákópapagáj került augusztus 15-én a lincolnshire-i vadasparkba, ahol először egy szobában tartották őket, de mintha közben káromkodásokat tanultak volna meg elszigeteltségükben. Az utóbbi 25 évben, mindig olyan papagájaink voltak, amelyek néha csúnyán beszéltek, de megszoktuk ezt – mondta a park vezérigazgatója, Steve Nichols, sőt jól szórakoztak ezen.

A mostani helyzet annyiban más, hogy egyszerre öt papagájuk is lett, akik most egyszerre káromkodnak. Az egyik elkezdi, a másik nevet, aztán egyszerre mindegyik vagy nevet, vagy káromkodik. Túl sok a jóból. Most csak 20 percet voltak kint a látogatók előtt, mikor inkább úgy döntöttek az állatkert dolgozói, elviszik őket a látogatók elől. Nem is azért, mert ennyi idő alatt bajt okoztak volna, hanem azért, mert jön a hétvége, és sok gyerek is, akiknek nem biztos, hogy hallania kéne azt, amit az állatok mondanak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek