Itt az első előrejelzés.
Már évek óta nem volt igazi, fehér karácsony, sokunknak már csak gyermekkori emlékeink vannak arról, amikor térdig érő hóban vártuk a Jézuskát. Nem csoda, hogy évről évre egyre jobban vágyunk egy igazi, fehér karácsonyra.
Megérkeztek az első havi előrejelzések, amelyekből kiderül, milyen időjárásra számíthatunk karácsony környékén. Sajnos úgy tűnik, enyhe időjárás lesz idén decemberben is, december 24-én még a nap is sütni fog, a következő két napon pedig esőre számíthatunk. - jósolja a life.hu.
Decemberi előrejezés
life.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.