A Szombathelyi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki ittasan fának ütközött Tömörd közelében, a múlt csütörtökön hajnalban. A megalapozott gyanú szerint a férfi közepes fokban ittasan közlekedett Vasasszonyfa irányába, amikor megcsúszott a járművel egy enyhén balra ívelő kanyarban. A személygépkocsi letért a jobb oldali padkára, majd az árokba, ahol 100 métert sodródott, egy fának csapódott és kettészakadt. A jobb oldalon elől utazó sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett a balesetben, hogy a helyszínen elhunyt.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel indítványozta a büntetett előéletű, visszaeső gyanúsított letartóztatását, akit korábban két alkalommal, utoljára a balesetet megelőző két hónapon belül, alkoholfogyasztást követő vezetés miatt közigazgatási bírsággal sújtottak. A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója hétfőn az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!