A korábbi három helyett négy tanácsnok, új bizottságok és új tagok a szombathelyi közgyűlésben

Kibővülő városvezetéssel, megemelt tiszteletdíjakkal indul az új önkormányzati ciklus Szombathelyen.

László Győzőt, Horváth Attilát és Horváth Somát javasolja alpolgármesternek Nemény András polgármester a csütörtöki alakuló közgyűlés anyaga szerint.

Három az alpolgármester

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

László Győző lesz a polgármester általános helyettese, de ő felel majd a szociális terület, lakásügyek, gyermekvédelem, ifjúsági ügyek, sport, nemzetközi kapcsolatok, egészségügy, köznevelés, fenntartható fejlődés, környezetvédelem, valamint a kapcsolódó cégek és intézmények felügyeletéért is.

Horváth Attiláé lesz a gazdaság, gazdaságfejlesztés, városfejlesztés, költségvetés, közbeszerzés, informatika és a kapcsolódó cégek felügyelete.

Horváth Soma lesz a felelős a kultúra, civil ügyek, városüzemeltetés, idegenforgalom, turizmus, kulturális örökség, rendezvények, protokolláris események, valamint a kapcsolódó cégek és intézmények felügyeletéért.

Arról, hogy az előző ciklus alpolgármestereit választják újra, nemrég írtunk Csütörtökön választják meg Szombathely új alpolgármestereit, tanácsnokait 2024. October 04. 12:53 . Borítékolhatjuk, hogy meg is választják őket, hiszen az Éljen Szombathely-frakciónak 12 szavazata van az új közgyűlésben a polgármesterrel együtt, a Fidesznek négy, és egy van a Mi Hazánknak. Az egyetlen független képviselő, Czeglédy Csaba várhatóan támogatja a tisztségviselők megválasztását.

Három helyett négy tanácsnok

Említett cikkünkben azt is írtuk, hogy a tanácsnokok személyében sem lesz változás. Mint az anyagból kiderül, ez csak részben igaz.

Az eddigi három tanácsnok, Bokányi Adrienn, Németh Ákos és Szuhai Viktor marad. Bokányi Adrienn a gazdaságfejlesztéssel, városfejlesztéssel foglalkozik továbbra is, Németh Ákosnál marad a a klímapolitika, a fenntartható fejlődés, Szuhai Viktoré lesznek ismét a külkapcsolatok, a testvérvárosi, térségi, kereskedelmi és nemzetiségi kapcsolatok.

De ebben a ciklusban már lesz egy negyedik tanácsnok is, aki a bűnmegelőzéssel és a közrendvédelemmel foglalkozik majd. Ezt a feladatot Kelemen Krisztián kapja, aki az előző ciklusban a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke volt, és ezt a pozíciót is megtartja.

Új bizottságok is alakulnak

De változik a bizottsági struktúra is, a szakmai bizottságokból több lesz. (A szakmai bizottság annyiban különbözik az állandó bizottságoktól, hogy hivatalosan nem tartozik a közgyűléshez, és csak véleményt alkothat, döntési joga nincs.)

Az állandó bizottságok elnöki pozícióiban sincs változás.

  • A Gazdasági és Jogi Bizottságnak 13 tagja lesz, elnöke Bokányi Adrienn
  • Kulturális, Oktatási és Civil Bizottság, 9 tag, elnök Putz Attila
  • Szociális és Lakás Bizottság, 9 tag, elnök Czeglédy Csaba
  • Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság, 11 tag, elnök: Tóth Kálmán
  • A régi szakmai bizottságok:

  • Költségvetési Ellenőrző Szakmai Bizottság, 9 tag, elnök: Illés Károly
  • Egészségügyi Szakmai Bizottság, 14 tag, elnök: Szuhai Viktor
  • A két új szakmai bizottság:

  • Szellemi Örökség, Nemzetiségi és Térségi Kapcsolatok Szakmai Bizottsága, 7 tag, elnök Danka Lajos
  • Fenntarthatósági és Klímastratégiai Szakmai Bizottság, 7 fő, elnök: Németh Ákos
  • Az önkormányzati törvény alapján létrehozott bizottság:

  • Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság, 17 tag, elnök: Kelemen Krisztián
  • Illetmények és tiszteletdíjak

    Az alakuló ülés feladata, hogy meghatározza a tisztviselők, képviselők, bizottsági tagok és elnökök tiszteletdíját. Ezt törvény írja elő, ahogyan a tiszteletdíjak mértékét is.

  • Nemény András polgármester illetménye havi bruttó 1 300 000 forint, költségkerete havi bruttó 195 000 forint.
  • Az alpolgármesterek illetménye fejenként havi bruttó 1 170 000 forint, költségkeretük havi bruttó 175 500 forint.
  • A tanácsnokok a havi bruttó 350 000 forint képviselői tiszteletdíj mellett plusz havi bruttó 500 000 forint tiszteletdíjat kapnak.
  • A városi képviselők tiszteletdíja havi bruttó 350 000 forint,
  • a bizottsági tagok tiszteletdíja havi bruttó 100 000 forint bizottságonként,
  • a bizottsági elnöki tisztség után (a bizottsági tagság után járó tiszteletdíjon felül) további havi bruttó 100 000 forint,
  • a frakcióvezetőt e tisztségéért további havi bruttó 350 000 forint illeti meg.
  • A tiszteletdíjak a KSH által a hivatalos fogyasztói árindexnek megfelelő mértékben emelkednek minden év március 1. napjától - írja a közgyűlési anyag.

    Az alpolgármesterek, tanácsnokok, bizottsági elnökök, bizottsági tagok kinevezését, a tanácsnoki helyek bővítését, az új bizottságok megalapítását, az illetmények, tiszteletdíjak, költségkeretek mértékét a csütörtöki közgyűlésnek még meg kell szavaznia, de - ahogyan feljebb írtuk -, borítékolható, hogy változtatás nélkül szavazzák meg.

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet