Nemrég kaptunk egy olvasónktól egy fülest, hogy a szombathelyi Szent Márton templomnál vadonatúj emléktábla kapott helyet a temető kerítésének falán. A kihelyezésnek semmiféle visszhangja nem volt a sajtóban pedig mint kiderült, már december közepe óta ott díszeleg.
A domborműves táblán Nagy Károly császár szerepel, aki 791-ben járt Sabariában, azaz Szombathelyen. A frank uralkodó ugyanis ekkor vezetett hadjáratot az avarok ellen, melynek végetértével felkereste a frank birodalom védőszentjének, Szent Mártonnak szülőhelyét, hogy lerója előtte tiszteletét.
„Amikor tartott haza Galliába, tett egy kitérőt Sabaria felé, mert Szent Márton Nagy Károly császár személyes patrónusa és a Frank Birodalom védőszentje is volt” – mesélte lapunknak Orbán Róbert helytörténész.
A legenda szerint a tours-i püspök szülőháza helyén áll a mai Szent Márton templom. A szóban forgó helyszín már a rómaiak korában is valódi keresztény kultuszhely volt, illetve itt érte el a várost a már rómaiak által is használt út.
Orbán Róbert elárulta, ebből a látogatásból tudjuk azt is, hogy 791-ben Sabaria, mint város már létezett valamilyen formában – nagy esély van rá ugyanis, hogy kissé romos állapotban.
Úgy tartják, hogy látogatása alkalmával Szombathely várában szállhatott meg Nagy Károly frank uralkodó. A város középkori képének meghatározó épetményét úgy is emlegetik, hogy a karoling kori vár, mely egyes kutatók szerint az Avar kaganátus székhelye is volt egykor.
Ez a mostani nagytemplom, illetve a Romkert területén állt még mielőtt lebontották az 1700-as évek végén. Ekkor kezdte el ugyanis Szily János püspök kiépíteni az új egyházi központot, a várral együtt pedig a régi templomot is megsemmisítették. Ennek a Karoling kori várnak ma már csak a föld alatt lehetnek maradványai.
Az emléktáblát egyébként a Rumi Rajki Műpártoló Kör állíttatta és két részből tevődik össze. A bronz domborművet Kékesi Gábor szobrászművész készítette, a feliratos kőtáblát pedig Ferencz Ádám kőfaragó.
A kőtáblán az alábbi magyar és francia szöveg olvasható:
ITT JÁRT KR. U. 791-BEN, AZ AVAROK ELLENI HÁBORÚ IDEJÉN NAGY KÁROLY (742-814) FRANK KIRÁLY, 800-TÓL NÉMET - RÓMAI CSÁSZÁR, HOGY TISZTELETÉT TEGYE SZENT MÁRTON EMLÉKE ELŐTT A SZENT SZÜLŐHELYÉN.
CHARLES LE GRAND (712-814) - Á PARTIR DE 800 EMPEREUR D'OCCIDENT - EST PASSÉ PAR SZOMBATHELY EN 791, PENDANT LES GUERRES DES FRANCS CONTRE LES AVARS, POUR PRÉSENTER SES RESPECTS Á SAINT-MARTIN DANS SA VILLE NATALE