Alonso és Massa leplezte le pénteken a Ferrari új versenyautóját

Nagy a nyomás az olasz csődör istállójában, hogy kiüssék a nyeregből a Red Bullt. A vezetőség azonban optimistább, mint valaha, és kíméletlen reményeket táplálnak az F150-nel kapcsolatban.

A tavalyi sok tekintetben a Ferrari éve volt: bebizonyították, hogy jó ötlet volt ejteni Kimi Raikkonent - Alonso végül többszörösen megérte a pénzét -, és azt is, hogy a szégyenteljesen satnya 2009-es év, amikor csak egyetlen futamgyőzelmet zsebeltek be, csak egy rossz álom volt. A konstruktőrök versenyében azonban még így is alulmaradtak, ami viszont nem megengedhető egy olyan csapatnak, amiért egy egész nemzet remeg, és rajtuk kívül is a világ legmasszívabb, milliós rajongótábora.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Úgyhogy a figyelem hullámai ismét összecsaptak felettük, és mindenki árgus szemmel várta az új autót, amit pénteken (a csapatok közül szokás szerint elsőként) be is mutatott a két pilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa. Avatatlan szem számára a külső nem mutat sok újat, ám a belsőben szignifikáns változásokat ejtettek.

-
-

Az orra például magasabbról tekint le az aszfaltra, és a pilóták is magasabb pozícióban ülnek majd, hogy így a korábbinál is több levegő jusson az autó teste alá, ami által nő a szívóerő. Az - egységes Olasz Királyság létrejöttének másfél százados évfordulójának emléket állító, arról elnevezett - F150-be továbbá visszakerült a KERS, és nagy lépésnek számít az állítható hátsó szárny bevezetése. És mégvalami: a már említett évforduló miatt az olasz lobogó is több helyen felbukkan a fényezésen.

Nem csak Nikolas Tombazis, a tervezők feje nyilatkozta le magabiztosan tegnap, hogy nagyon optimisták az autót, valamint azt illetően, hogyan fog az teljesíteni az idényben. Még a vörös istálló mindig óvatosan fogalmazó csapatfőnöke, Stefano Domenicali is azt mondta, idézzük:

az F150-et egyszerű cél szolgálatába állítottuk. Ez pedig az, hogy megnyerjük a bajnokságot. Tudjuk, nem lesz könnyű, de határozottan ez az, amire törekszünk.

Miért is mondana mást, nem igaz? Persze a Forma 1-es csapatokra jellemző húzás, hogy - a ringbe lépő ökölvívók egymás felé mutatott "úgyis én aratom le a babérokat" attitűdjéhez hasonlóan - mindig a lehető legpozitívabban nyilatkozzanak meg új fejlesztéseikről, de a legtöbbeknél aztán az első futamoknál nagyokat pukkannak a nagyotmondás-lufik. Nem úgy a Ferrarinál: a tizenhat konstruktőri, és tizenöt versenyzői világbajnoki címet magáénak tudó csapat esetében lassan inkább az a különös, ha éppen nem sikerül címet védeniük.

Meglátjuk, hogyan fog ez menni az új csodagéppel.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Ebben a hónapban nyílik a világ első Ferrari témaparkja, és ilyen lesz

Stílusosan a világ leggazdagabb városában, Abu Dzabiban rendezkedik be a sportautók szupersztárja, hogy mámorba kergesse sebességrajongó táborát. Például a 240 kilométer per órás hullámvasúttal.

"Ha nem nyersz, nem igyekszel eléggé" - Forma-1 kiállítás Budapesten

Eddig nem tudtam, hogy az első Grand Pix-n magyarnak lengették a pepita zászlót, a kormánykerék funkcióival pedig az 1990-es évek elejéig nem nagyon törődtek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport