Újabb kanyar a Human Operator Zrt. ügyében

Ártatlannak vallották magukat azok, akik korábban beismerő vallomást tettek és egyezséget kötöttek az ügyészséggel.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 ember ellen.

Az ügyészség szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően a diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generálalvállalkozó – amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezeteket vontak be – közbeiktatásával közvetített munkaerőt Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba a hétfői tárgyaláson.
MTI/Rosta Tibor

Az ügyészség a Human Operator Zrt. egyik, a diákok toborzásában és irányításában résztvevő témavezetőjével, valamint a cég egyik, a tényleges pénzmozgásokat lebonyolító munkavállalójával a nyomozás során egyezséget kötött. A beismerő vallomást tevő férfival és nővel három év három hónap, illetve két év nyolc hónap börtönbüntetésben állapodott meg a vádhatóság. A vádlottak azonban a bíróság előtt nem tartották fenn az egyezséget és ártatlannak vallották magukat.

Szintén tagadta bűnösségét a Human Operator Zrt. egy másik témavezetője, egy könyvelésen dolgozó munkatársa és az egyik iskolaszövetkezetek vezetésében résztvevő vádlott.

Az egyik ügyvéd a bíróságtól valamennyi egyezséget kötő vádlott vallomásának kirekesztését kérte, mivel álláspontja szerint az érintettek csupán a törvényi tételkeretnél lényegesen enyhébb büntetések érdekében ismerték el a bűncselekmények elkövetését.

Molnárné Mészáros Noémi tanácsvezető bíró ezt az indítványt elutasította, mivel valamennyi egyezség a vádlott és a védők kezdeményezésére, a törvényi előírásoknak megfelelően jött létre.

A törvényszék előtt megjelent Czeglédy Csaba is, de őt – eljárásjogi okokból – előreláthatólag csak pénteken tudja meghallgatni a bíróság.


A közelmúltban Czeglédy Csaba nyilatkozott lapunknak az ellene folyó büntetőügyről és kitért a korábbi beismerő vallomásokra is.

„Én így vagyok összerakva" - Czeglédy Csaba büntetőügyéről, politikáról, könyvekről

Kezdhetünk? Persze, de ha lehet, a fotókon ne tűnjek nagyon fáradtnak. Éjjel fél kettőig anyagokon dolgoztam, reggel fél hétkor meg már edzőteremben voltam. Testépítés? Nem, csak a futás mellé mindenki ajánlotta, hogy eddzek törzsre és felsőtestre, de mostanáig nem tudtam rávenni magam. Ha viszont valakinek nagy tervei vannak, akkor erre is időt kell szánnia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet