Ujhelyi: Senki nem vállalja a felelősséget az oltási tervért

Nincs konkrét és érdemi felelőse az oltási tervnek Magyarországon, egyetlen minisztérium sem vállalta ugyanis adatkezelőként a felelősséget érte - mondta Ujhelyi István (MSZP) európai parlamenti (EP-) képviselő szombati online sajtótájékoztatóján.

A szocialista EP-képviselő ismertette két hónapon át tartó levelezésének eredményét a kormány különböző minisztériumaival - az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Miniszterelnökséggel, valamint a belügyi és a külügyi tárcával -, amelyből két hónap alatt sem derült ki, hogy ki a felelős az oltási tervért a kormányban.

Ujhelyi István az online sajtótájékoztatón beszélt arról is, hogy a mielőbbi nyitáshoz, a kis- és középvállalkozások fellélegzéséhez szükség van a mielőbbi tömeges átoltottságra.

Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság először tavaly júniusban hívta össze a tagállami kormányfőket és tájékoztatta őket a közös vakcinabeszerzés lehetőségeiről. Majd október elején Brüsszel már konkrét oltási tervvel állt elő, megkötötte a konkrét keretmegállapodásokat a vakcinákról, amelyeket a tagállamok által kötött szállítási szerződések követtek - mondta.

Miközben Magyarországon csak egy „totószelvénynél rövidebb oltási tervecske” érhető egyelőre el nyilvánosan, addig például Spanyolországban, Németországban vagy épp az Egyesült Királyságban részletes, átfogó anyag érhető el, a skót kormány tájékoztatója pedig magyar nyelven is elérhető - ismertette.

Úgy fogalmazott: míg más uniós tagállamokban a kormányok tisztességesen és hitelesen tájékoztatják a lakosságot, addig a magyar kabinet még azokat az információkat is „pártpolitikai érdekei szerint csepegteti”, amelyeket birtokol.

Ujhelyi István felszólította a kormányt, hogy „hagyja abba a hazudozást”, és mielőbb hozza nyilvánosságra a teljes, átfogó és részletes oltási tervet.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek