7,1-es erősségű fölrengés rázta meg Fukusima prefektúra nyugati partszakaszát szombaton, a földmozgásba beleremegett Japán közép-keleti térsége. A rengés epicentruma az a térség volt, ahol egy hónap híján 10 éve, 2011 márciusában egy földmozgás és az azt követő szökőár nukleáris üzemzavarok és balesetek sorozatát indította el, ami három atomreaktor leolvadásában teljesedett ki – írja a The New York Times nyomán az Index .
A földmozgás helyi idő szerint szombat este 11 óra körül következett be. A japán meteorológiai szolgálat közlése szerint bár a földrengés masszív volt, cunami nem várható, mindazonáltal a hatóságok megtették az óvintézkedéseket. Fukusima mellett Szendaiban, valamint Nagy-Tokió körzetében is érzékelhető volt a nagyjából fél percig tartó földrengés. Súlyos károkról, sérülésekről nem érkeztek hírek, mondhatni, szokásos kisebb, épületeken belüli károk keletkeztek.