Újra kinevezték a miniszteri biztossá V. Németh Zsoltot

Visszavonásig, de legfeljebb két évre.

Az agrárminiszter 2021. április 19. napjától a  kinevezés visszavonásáig – de legfeljebb két évre – a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztossá nevezte ki V. Németh Zsoltot a péntek este megjelent Hivatalos Értesítőben közölt utasítás szerint.

A miniszteri biztos

a) részt vesz a  kiemelkedő nemzeti értékekre vonatkozó szabályozás, döntések szakmai előkészítésében és végrehajtásában;

b) figyelemmel kíséri a  kiemelkedő nemzeti értékekkel kapcsolatos koordinációs, szabályozási, marketing és kommunikációs feladatokat;

c) kapcsolatot tart a feladatkörét érintő intézményekkel és szakmai szervezetekkel;

d) ellátja az a)–c) pontok szerinti feladatkörök tekintetében az agrárminiszter által meghatározott eseti, egyedi feladatokat.

V. Németh Zsoltnak biztosként a helyettes államtitkárokkal megegyező díjazás és juttatás jár (ez bruttó 1,3 millió forintnál kezdődik), munkáját titkárság nem segíti. V. Németh Zsolt egyébként a Fidesz országgyűlési képviselője, 2010 és 2018 között államtikár is volt, és már 2018-ban is kinevezték kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosnak - most újra megkapta ezt a megbízatást. - írja a privatbankar.hu .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek