Megalakult az LMP országgyűlési képviselőcsoportja – áll a párt lapunkhoz is eljuttatott közleményében.
Mint írják, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn tartotta alakuló ülését, ahol Ungár Pétert választották meg frakcióvezetőnek.
Általános frakcióvezető-helyettesnek pedig Csárdi Antalt választották.
A Telex emlékeztet, hogy az LMP idén csak úgy tudott frakciót alapítani, hogy a DK-tól megkapták Dobrev Klára mandátumát, így lett meg az öt képviselőjük: Ungár és Csárdi mellett Bakos Bernadett, Kanász-Nagy Máté és Keresztes László Lóránt képviseli majd a pártot a parlamentben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!