Április 17. és 19. között rendezték meg Pápán a 14. Scherzo, a Zenés Színpadok Országos Fesztiválja című versenyt. A Scherzo-t 1996-ban indították útjára, és felváltva rendezik meg Pápán és Békéscsabán.
Vas megyét az idén a szombathelyi Üstökös Színpad képviselte, mégpedig csupán három fővel, miközben a többi színpad 30-40 fős stábbal érkezett a versenyre. A Szigorúan begyakorolt, könnyed improvizáció ellentmondásos című koreográfiát Brandisz Zsófia állította össze, a musival komédiát Tamásovics Rita rendezte. A darabor Brandisz Zsófia, Horváth Gergely és Tamásovics Rita adta elő, a zsűri pedig a harmadik helyezéssel díjazta a produkciót.
Három különdíjat is kaptak, így Horváth Gergely a Legígéretesebb énekes palántának járót, Tamásovics Rita a Legjobb női epizódszereplőjének megítélt díjat hozhatta el, a produkció pedig megkapta a Legjobb műfajteremtő törekvés díját.
Az Üstökös Színpadot Szombathelyen legközelebb a május 1-i Tánctéren és a május 9-i Civil Nap műsorában láthatjuk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!