Politikai show a szombathelyi uszodabővítés alapkövének lerakásánál

Hende Csabának mindenről ugyanaz jut az eszébe, a stadion, a 86-os, és a kórház. Mondjuk, tényleg meleg volt.

Meglepődtünk, amikor a nagy rákészüléssel szembesültünk a felállványozott szombathelyi uszoda Elkezdődött a Fedett Uszoda felújítása 2016. July 26. 18:29 mellett. Mi egy egyszerű sajtótájékoztatóra és alapköletételre készültünk, de a nem működő uszoda parkolója tele volt, az épület melletti kapu mögött a tűző napon általános iskolás korú sportolók álltak sorfalat kétoldalt, edzőjük éppen arra utasította őket, hogy legyenek udvariasak. Aztán csak álltak ott, amíg az utolsó vendég is meg nem érkezett.

Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
Gyerekek sorfala között
Vágvölgyi Bálint

Abból pedig volt bőven. Olyan 50 ember gyúlt össze, többségük ünneplőben, voltak öltönyben, fehér ingben nyakkendővel és anélkül, a hölgyek kiskosztümben. És volt egy sátor, ami legalább árnyékot adott, ha hűvöset nem is. Városi politikusok a kormányoldalról, önkormányzati hivatalnokok, vállalatvezetők, é még sokan mások.

Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
Ünnepség a sátorban
Vágvölgyi Bálint

Négyen foglaltak helyet a díszasztal mögött, Puskás Tivadar polgármester, Hende Csaba országgyűlési képviselő, Juhász Tibor, az AVUS elnöke és Miskolczi Balázs a Magyar Úszószövetség igazgatója. És ha már a tóruháknál tartunk, először azt hittük, hogy Hende Csaba eltévesztette a dress code-ot, barna szövetnadrágban, élénkzöld galléros pólóban ült az öltönyösök között.

Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
Díszoklevél
Vágvölgyi Bálint

Aztán rájöttünk, szó sincs tévedésről, egy ilyen rutinos politikus ebbe a hibába nem esik bele, azt akarta mutatni, hogy ő sportos ember, hiszen el is mondta, hogy ma reggel már kibiciklizett Bozsokra és vissza. Ami 50 km.

Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
Miskolczi Balázs: Merjünk nagyot álmodni
Vágvölgyi Bálint

Beszédében is sokat használta az

én

kifejezést, és most már az sem volt furcsa, hogy ugyanazokból a panelekből építkezik már egy ideje. A politikai ellenfelek bénák, csak beszélni tudnak, de ő nem ilyen, ő tesz is, és dolgozik, még ha a sajtó ezt nem is ismeri el. De mostani beszéde ennél is érdekesebb volt, íme a legfontosabb kijelentések:

  • Nem készült hosszú beszéddel, mert azoknak kell sokat beszélniük, akik csak ígérgetnek, de semmit sem valósítanak meg
  • Nemrég olvasott egy interjút egy prominens emberrel, aki azt mondta, hogy nehéz megmagyarázni, ha a szombathelyiek adójából az ország másik részén iskolát újítanak fel
  • De a nemsokára elkészülő M86-os 200 millióba, a kórház beruházásai 14 milliárdba, az

    egészségmegőrző sportkomplexum

    15 milliárdba kerül, és ezekhez a szombathelyieknek egyetlen fillért sem kellett hozzátenniük
  • Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
    Hende Csaba jól megmondta
    Vágvölgyi Bálint

  • Az ő kérésére kapta meg a város a MÁV-ingatlanokat, ahol most az

    egészségmegőrző sportkomplexum

    épül
  • Az ő kérésére adott a kormány 800 millió forintot csak úgy a városnak, és ebből lett az uszoda TAO-pályázatának önereje
  • A TAO állami pénz, csak az állam megengedte, hogy a cégek sportcélokra ajánlják fel adójuk egy részét
  • Az uszoda és az

    egészségmegőrző sportkomplexum

    is az egészség megőrzését szolgálják, az amúgy magas színvonalú egészségügyi szolgáltatásokra azok szorulnak rá, akik nem sportoltak eleget
  • Az említett cikk egy

    rettenetes honlap borzalmas interjúja

    volt, és aki nem érti, miről is beszél, kérdezze meg a szomszédját. (Segítünk, erről az interjúról Molnár Miklós: Nehéz megmagyarázni, hogy a szombathelyi iparűzési adóból valahol az Alföldön épül iskola 2016. July 20. 07:35 van szó. A szerk.)
  • Ezek után Puskás Tivadar polgármester beszéde visszafogott volt, üzenjünk a jövőnek, legyünk optimisták, neveljük úgy a gyerekeinket, hogy ők is annyira szeressenek fejleszteni, mint mi.

    Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
    Összeszedték az aprópénzt
    Vágvölgyi Bálint

    Miskolczi Balázs szerint a jövő nem az irodában van, hanem a medencében, és merjünk nagyot álmodni. Juhász Tibor hálás köszönetet mondott mindenkinek, hiszen már 11 évvel ezelőtt felvázolták, milyen fejlesztést szeretnének, ehhez képest most kapnak egy uszodát.

    A beszédek után mindenki, aki egy kicsit is részt vett az előkészítésben, kapott egy díszoklevelet.

    Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
    Impozáns munka folyik
    Vágvölgyi Bálint

    Aztán a társaság kivonult az egykori termálfürdőhöz, ami mellett tényleg impozáns építkezés folyik, rácsodálkoztunk a mély alapra, a rengeteg betonvasra, és megállapítottuk, komoly dolgok Így fog kinézni a megújult szombathelyi Fedett Uszoda 2015. September 17. 16:40 készülnek itt.

    Alapkőletétel a Fedett Uszodánál
    Gyerekek gyűrűjében
    Vágvölgyi Bálint

    A kapunál sorfalat álló gyerekkorú sportolók most itt álltak díszsorfalat, és segítettek az alapkő lerakásában Hende Csabának, Puskás Tivadarnak, Juhász Tibornak és a többieknek. Az urnába a díszoklevél egy példányán kívül beletették két PLT-lap, a Vas Népe mai és a Szombathelyi7Nap legutóbbi számát. A történelmi hűség kedvéért. Pénzérméket is raktak bele, ezt a főszereplők saját zsebükből gyűjtötték össze. Aztán állófogadás a sátorban.

    Hazafelé elgondolkodtunk, mi lesz itt, ha elkészül az új uszoda. Nehéz lesz ezt tovább fokozni.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet