A magas fű is balesetveszélyes

A gaz miatt beláthatatlanok a kanyarok Újperint és Ják között. A közútkezelő megígérte, hogy lekaszálják.
Az alábbi levelet kaptuk néhány órája:

Tisztelt Nyugat.hu Szerkesztőség!

Hetek óta tapasztalom, hogy az Újperint-Ják szakaszon akkora a fű és a gaz az út mellett, hogy az már a személyautókat is kitakarja. Ennek következtében alakult már ki veszélyes forgalmi szituáció és alakulhat is bármelyik pillanatban, mert a sofőrök sem egymást, sem az árokban meghúzódó vadakat nem észlelik időben.

Gazos az út széle Újperint és Ják között
Ilyen az út széle
Garai Antal Atom

Van ahol több mint egy méteres a gaz. Nap mint nap erre járok dolgozni, türelmesen vártam, hátha fel tűnik valakinek, de ez kora tavasz óta sajnos nem történt meg. Ez az állapot igaz a Ják utáni szakaszra is, Nagykölked irányában.

Az emberek fizetik az adót mindenben, külön az autók után, a benzinben, és nem elég az utak elfogadhatatlan minősége, még a zöld területeket sem tarják rendben.

Gazos az út széle Újperint és Ják között
Épp, hogy látszik a kocsi teteje, pedig fejmagasságban volt a kamera
Garai Antal Atom

Ha megtennék, hogy utánajárnak, ezzel is remélhetőleg számos veszélyes szituációt el tudnak kerülni az arra járók!

Üdvözlettel:

Egy olvasójuk

Megnéztük, valóban

Fotósunk fogta hát magát, kocsiba ült, és letesztelte az utat. A kanyarok valóban beláthatatlanok, kocsiban ülve nem látni út az útszéli gaz fölött. Így olvasónknak teljesen igaza van, kollégánk is lassan, óvatosan hajtott végig a kanyargós, és igen, sokszor vadakkal súlyosbított szakaszon.

Gazos az út széle Újperint és Ják között
Néhol sebességkorlátozás, előzési tilalom van életben
Garai Antal Atom

A lakóterületen kívüli közutak kezelése a Magyar Közút feladata, ide tartozik az útpadkák, és az utak melletti, néhány méter széles sávos karbantartása is. Néhány éve arról írtunk, hogy az esetleges kisodródó autók miatt vágták ki az utak menti fákat. De a magas füvet talán nem találják ilyen veszélyesnek.

A Magyar Közút reagálása

Az útpadkán belül a törvényi előírások alapján a főúthálózaton évi 3, a mellékúthálózaton évi 2 alkalommal, míg az útpadkán kívüli területek kaszálását (rézsű) a főúthálózaton és a mellékúthálózaton évi 1-1 alkalommal kell minimum elvégezni. A rendelkezésünkre álló források ezt a minimális kaszálási gyakoriságot teszik lehetővé, ennek ellenére lehetőségeinkhez mérten igyekszünk növelni kapacitásainkat.

A növényzetgondozási munkákat, mint minden más feladatunkat is ütemezetten végezzük el, hiszen országosan több százmillió négyzetméternyi zöldfelületen kell kaszálnunk, ezt pedig értelemszerűen nem lehet mindenhol egyszerre elkezdeni. Első körben az autópályákon, majd a főutakon, végül az olyan mellékutakon látjuk el ezen tevékenységünket, mint ami a cikkben is szerepel. 

 

A Ják környéki tavaszi kaszálások április 18-án és 22-én történtek meg, a cikkben kiemelt szakasz kaszálását pedig május 8-án végeztük el. Az is igaz, hogy az egy hónapja történt kaszálás ellenére helyenként a fű a padkán is magas, de a csapadékos és meleg időszakok váltakozása nagymértékben kedvezett az út menti vegetációnak. A cikkben szereplő út menti növényzet állapota egyáltalán nem rendkívüli, ennek ellenére a kaszálási menetrendünkben ezt a szakaszt előre vesszük.

 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Az utolsó felvételi vizsgákra készül a főiskola

A rektor szerint még mindig nagy presztizse van a Berzsenyinek, bár az idén kevesebben jelentkeztek…

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet