Szombathely standja Jordánia és a szarvaskolbász mellett

Ma nyitotta meg kapuit az Utazás Kiállítás Budapesten. Képgalériánkban a vasi standok is megtalálhatók.

Szakmai nappal vette kezdetét az Utazás Kiállítás Budapesten, a Hungexpo területén, azonban tapasztalatunk alapján ez szinte semmiben nem tért el a többi kiállítási naptól. Már most sok látogató érkezett és a katalógusgyűjtőknek nem kellett üres kézzel távozniuk.

Székesfehérvár a videónkban is megtekinthető látványos figurákkal érkezett, Győr olimpikonnal kampányolt, Nagykanizsa az ízélményekre helyezte a hangsúlyt. Szombathely a Szent Márton évre erősített rá. A vasi standok között erős a fürdővárosok jelenléte. Ezek a települések szállodáinak, panzióinak, szolgáltatóinak prospektusait is elhozták. A Hegyhát standjánál pálinkakóstoltatással fokozzák a jókedvet.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Szombathely standja Dominika, Jordánia, Tunézia, Győr és szarvaskolbászok mellett kapott helyet
Tánczos Mihály

A kiállítás egyébként tovább zsugorodott, ez évek óta tartó tendencia. Kevesebb a külföldi kiállító és kisebb költségvetésű a körítés. Ettől függetlenül még mindig nagyon népszerű program.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Vigyázni kell, nehogy elüssön egy guruló zongora
Tánczos Mihály

Békéscsaba nem aprózza el, ott már kolbászból van a kerítés.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Tánczos Mihály

Mosonmagyaróvár standjánál pedig nem hagyott minket nyugodni a szkafander, így rákérdeztünk, mit keres ott. Az installáció tehát elérte a célját, mert megtudtuk, hogy a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontnak csapnak hírverést. Aki szereti a Csodák Palotája, vagy a Mobilis nyújtotta élményeket, az már nézegetheti is a térképet.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Tánczos Mihály

A külföldi kiállítók között jócskán akadnak olyanok, akik nem beszélnek magyarul. Ezeken a standokon érdekes jeleneteknek lehetünk fültanúi. Ismerik a 43-as gumicsizmáról szóló viccet? És ha hangosabban kérdezem? A ma tapasztaltak alapján sajnos még nem kopott ki a szokás, hogy ha néhány ember nem tud valamit más nyelven elmondani, akkor azt kétszeres hangerővel mondja, magyarul, ráadásul teátrálisan artikulálva. Az egymás után, egyre hangosabban elismételt "ingyé'van?" kérdés nem csak a kiállítónak kínos.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Fotónk nem az előbb említett szituációt ábrázolja
Tánczos Mihály

A külföldi standokon külön élmény távoli országok képviselőivel találkozni. Sajnos nagyon megcsappant a számuk.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Tanzánia nem magyar hosztesszlányokat állított a standjára
Tánczos Mihály

Ennél a standnál dekoratív albán lányok várják prospektusokkal az ország iránt érdeklődőket.

Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Utazás Kiállítás 2014. - szakmai nap
Tánczos Mihály

Az Utazás Kiállítás és a Bringa Expo vasárnapig várja a látogatókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet