Az utcán próbált megerőszakolni egy 16 éves lányt a többszörös visszaeső Szombathelyen

12 év nemi erőszakért.

A 16 éves lányt a szombathelyi vasútállomáson nézte ki magának a többszörös visszaeső férfi és néhány utcával később elkapta a kezét, kerítéshez szorította és „szexuális cselekményt végzett” vele. A lány sikított, amire segítség érkezett. A férfi ma szexuális erőszak bűntette miatt állt bíró elé.

Törött lábbal vezették elő a Szombathelyi Törvényszékre V. Norbertet, akit többek között azzal vádoltak meg, hogy 2020. szeptemberében szexuális erőszakot követett el az utcán egy 16 éves, hazafelé tartó lányon. A férfi nagyon felháborodott azon, hogy a nemzetközi nőnapon tartott tárgyaláson a sajtó is megjelent és még azt is nyomatékosan megtiltotta, hogy a gipszéről fotó készüljön. Kérésének ezúttal eleget teszünk, hogy megtudja milyen az, amikor a nem nemet jelent. Őt ugyanis annyira nem zavarta a 16 éves lány tiltakozása...

Dr. Sipos Andrea tanácsa a vádlottat bűnösnek találta lopás és kábítószer-birtoklás vétségében, valamint hamis vád és szexuális erőszak bűntettében. A bíróság halmazati büntetésül 12 év szabadságvesztésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Véglegesen eltiltották bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását, ápolását, gyógykezelését végzi.

12 év fegyházbüntetés a szombathelyi utcán 16 éves lány ellen szexuális erőszakot elkövető férfinak
TM/Nyugat.hu

A büntetés letöltését fegyház fokozatban állapította meg a bírónő, feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, mivel a vádlott erőszakos többszörös visszaeső, korábban már elítélték szexuális erőszakért, hasonló ügyben. Ezen kívül 679 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.

A szexuális erőszak bűntettében a bíróság nem fogadta el a vádlott tagadó vallomásait, amelyek nem egyeztek a két szemtanú elmondásával és a kamerafelvételeken látott cselekményekkel.

A vádlott többször hivatkozott élettársára, mint mentő tanúra, ő azonban a cselekmény napjának délutánján, órákkal a nemi erőszak előtt Budapestre utazott, miután összeveszett a férfival, aki idegen nőt fogdosott a vasútállomáson.

A sértett, az erőszakot elszenvedő lány az első vallomása után (amikor még a racionális énje nyilvánult meg) egyre jobban bezárkózott, magába fordult, amit a vádlott megpróbált kihasználni és ellene fordítani.

A jogait a sajtóval szemben ingerülten hangoztató férfi a jogi ismereteinek megszerzésekor átugrotta a hamis vádról szóló részt, így elfogásakor bátran a testvére adatait diktálta be a rendőröknek.

Dr. Sipos Andrea ítéletet hirdet a Szombathelyi Törvényszéken
TM/Nyugat.hu

A kamerafelvételek jól mutatták, hogyan figyelt fel a sértettre, hogyan kerülgette, követte a lányt a pályaudvar épületében és az utcán. Az utcai cselekményeket a kutyát sétáltató és a lány segítségére siető szemtanú is megerősítette.

A vádlott többször vitatta a sértetti előadást és abba próbált kapaszkodni, hogy lehet-e szexuális erőszakról beszélni akkor, ha nem történt behatolás? A szakirodalom szerint azonban elégséges a nemi szervek érintkezése, ez már befejezetté teszi a bűncselekményt.

V. Norbert a sértett lány magába fordulását, traumatizált állapotát úgy értékelte, hogy a lány hazudik. Ezt azonban a szakértők is elvetették. A lány az események után pszichiátriára került. A vádlott személyiségzavarát enyhítő körülménynek vette a bíróság.

A vádlott védője a szexuális erőszak bűntettében felmentést kért, a 18 éven aluli személlyel kapcsolatban foglalkozástól eltiltás mellőzéséért folyamodott, illetve az egész ítélet enyhítését kérte, mivel védence a többi vádban bűnösnek vallotta magát.

„Bírónő, annyit kérek, enyhítsenek! Ne tiltsanak el az egy éves kislányomtól!” – mondta sírós hangon a vádlott.

Az ügyészség a letartóztatás fenntartására tett indítványt a másodfokú eljárás lefolytatásáig, míg az ügyvéd a szabadlábon védekezés lehetőségét kérte. A bíró fenntartotta a letartóztatást.

Így szólt a vádirat:

A Szombathelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki azért követte a kiskorú sértettet Szombathelyen, 2020. szeptemberének egyik estéjén, hogy erőszakkal szexuális cselekményt végezzen vele.

A vádirat szerint a vádlott felfigyelt a vasútállomáson egyedül tartózkodó kiskorú sértettre, aki éppen hazaindult. A vádlott kissé lemaradva követte a 16 éves lányt, akihez folyamatosan egyre közelebb került, majd amikor a sértett megkérdezte tőle, hogy miért követi, akkor letagadta, hogy követte.

A sértett tovább indult, a vádlott pedig folytatta a követését, majd egy alkalommal annyira megközelítette a sértettet, hogy megragadta a kezét, nekiszorította az egyik háznak, befogta a száját és rászólt, hogy ne kiabáljon. A sértett ellenállt, segítségért kiabált, miközben a vádlott tovább ráncigálta őt, majd szexuális cselekményt végzett vele.

A sértett kiabálására felfigyelt egy férfi, aki a helyszínre futott, és felszólította a vádlottat, hogy hagyja abba a cselekményét, amire a vádlott elmenekült a helyszínről.

A Szombathelyi Járási Ügyészség fegyházbüntetés kiszabása mellett arra is indítványt tett, hogy a járásbíróság végleges hatállyal tiltsa el a vádlottat bármilyen olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló