Vas megyében nem épül út 2020-ig

Nyilvánosságra hozták a kormány által kiemeltnek minősített útépítések listáját. Persze, ami most épül, azt befejezik.

Ez a lista azokat az utakat tartalmazza, amelyeket a kormány mindenképpen meg akar építtetni 2020-ig. 750 milliárd forintról van szó, amit az éves költségvetésben kell majd félretenni több év alatt. Lássuk.

A kormány tervei szerint megépül az M85-ös autóút Csorna-Sopron-országhatár közötti szakasza, a 405-ös főút Újhartyán-Albertirsa és az M4-es autópálya Albertirsa-Abony közötti része, valamint az M8-as és az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét-Nagykőrös-Békéscsaba között. Fejlesztik a 23-as és a 25-ös főút Bátonyterenye–Pátervására-Ózd közötti szakaszát, a 471-es főút Hajdú-Bihar megyei szakaszát. Megépül a határozat szerint a 813-as, Győr keleti elkerülő út (II. és III. ütem), valamint a 102-es út Esztergom és az M1-es autópálya között – írja az MTI.

Ezeket az utakat saját költségvetési forrásaiból akarja megépíttetni a kormány, az idén 11 milliárd forintot, 2016-ban 13 milliárd, 2017-ben 13 milliárd, 2018-ban 273 milliárd, 2019-ben 350 milliárd és végül 2020-ban 90 milliárd forintot kell erre félretenni a költségvetésben.

A beruházásokat 2020. december 31-éig kell befejezni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet