Cliónak ütközött egy Twingo Kőszegen

Ijedtében taposhatott a fékbe a sofőr.

Megsérült a vezetője annak az osztrák rendszámú Reanult Twingónak, amely a védett 87-es főúton haladt, de a járművezető megijedt egy lassan felé guruló Cliótól. Az osztrák határ felől Kőszeg felé tartott egy osztrák rendszámú Renault Twingo. A jármű a horvátzsidányi kereszteződés előtt a szélső, egyenesen haladó sávban közlekedett. A járművet vezető asszony feltehetőleg megijedt egy neki balról érkező, a baleset időpontjában már álló személyautótól és a fékbe taposva elvesztette uralmát az autó felett.

A magyar rendszámú Reanult Clio férfi vezetője kérdésünkre lemondta, hogy Horvátzsidány felől érkezett. Az elsőbbségadás kötelező táblánál megállt, mivel Kőszeg felől járművek érkeztek. A férfi látta az Ausztria felől érkező Twingót, de mivel az egyenesen haladt és balról semmi nem érkezett, ezért begurult a kereszteződésbe, azzal a szándékkal, hogy a Twingo után kanyarodik. A másik autó sofőrje valamiért megijedt ettől a művelettől, fékezett és balra, a már álló autó felé kormányzott. A Twingo sofőrje fájlalta a mellkasát, ezért a mentők őt a szombathelyi kórházba szállították.

Információink szerint a hölgy használta a biztonsági övet és az ütközés sem volt olyan mértékű, hogy nyíljon a légzsák. Az asszony azonban azt mondta, hogy a kormány ütötte meg. A helyszínen látottak alapján az ülés a kormányhoz legközelebbi pozícióba volt állítva, szinte minimális helyet hagyva a sofőrnek. A 87-es főúton rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Helyszínelés
Tánczos Mihály
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló