Lopják a buszokból az üzemanyagot?

Ha a buszsofőrnek dízel a saját autója, az gyanús - tartja egy régi megállapítás, de vajon igaz?

Postaládánkban landolt egy olvasónk levele, akit nemrég kirúgtak állásából - szerinte jogtalanul - így megosztotta velünk történetét. A neveket és a buszok rendszámait nem közöljük, a kirúgott buszsofőrt pedig hívjuk K. úrnak. K. úr korábban buszvezetőként dolgozott egy busztársaságnál, munkája során többször találkozott olyan esetekkel, amikor szerinte üzemanyaglopás gyanúja állt fenn, ezért ezt jelezte levélben az illetékeseknek, méghozzá a vezérigazgatónak, a forgalmi üzletág igazgatójának és az állomásfőnöknek. A leveleket mi is megkaptuk.

Reggelre kevesebb az üzemanyag a buszokban - képünk illusztráció
Mészáros Zsolt

Hogy olvasóink is tisztában legyenek vele: egy adott járat útvonala pontosan meg van határozva kilométerben, ehhez kapcsolódóan meg van adva egy fogyasztási norma is. Ha valaki jobban bánik a pedállal, akkor üzemanyag-megtakarítása van, ha pedig rosszul vezet, akkor túlfogyasztása is lehet. K. úr részletesen leírja az esetet, amelyben egy autóbusz fogyasztásai miatt sorozatosan felkereste az egyik vezetőt.

Ugyanazon a járaton, ugyanazon autóbuszt négyen is vezetik, ebből K. úr és kollégája 30 és 60 liter közti megtakarításokkal gurul be a garázsba, míg a másik két sofőr ugyanennyi túlfogyasztással, ami K. úr szerint egyértelmű üzemanyaglopás, méghozzá fejenként 100 liternyi. A legrosszabb vezetéstechnika mellett is megtakarítást lehet elérni a normához képest - írja.

"Minden héten előfordul az üzemanyaglopás"

Leírt nekünk egy olyan esetet is, amikor úgy kellett átvennie a buszt reggel a garázsból, hogy negyven liter hiányzott a tankból, K. úr szerint ez egyértelmű üzemanyaglopás, negyvenliteres kannával. Azt írta nekünk, hogy ilyen minden héten előfordul, több buszt is csapolnak egyes sofőrök, van aki még táppénz alatt is eljár a buszhoz "tankolni". Kérte is a személyes kivizsgálást és a határozott fellépést a gázolajlopók ügyében.

Minden héten viszik a gázolajat
youtube

Válaszleveket nem kaptunk, így nem tudjuk, hogy a busztársaság miképp reagált ezen levelekre. K. úr szerint nemhogy csak elbocsátották, de perrel is és manipulált fényképpel fenyegették, amelyen épphogy ő lopja az üzemanyagot. "Ön sem gondolja komolyan, hogy mindig megtakarításom van a buszon, és én lopom a gázolajat?" - írja egyik indulatos levelében a vezetőnek. Szerinte ez rágalom, így bírósághoz fordul az üggyel: "Engem sem 300 Ft, sem 10 liter gázolaj nem segít ki! Az én becsületem ennél többet ér" - írja, majd hozzáteszi, hogy mindig rendelkezésre állt ünnepnapon és szabadnapon is, ha kellett, becsületesen dolgozott.

A cég válaszolt

Több fronton megkerestük az ügyben az érintett busztársaságot, akik tudtak az esetről, és egy kollégájuk azt is elárulta, hogy lehet menni nyugodtan a bíróságra, nem alaptalanul rúgták ki a sofőrt. Ezek mellett természetesen hivatalos választ is kaptunk.

Nyilatkozatukban leírták, hogy egykori munkavállalójuk az ügyben az illetékes Munkaügyi Bírósághoz fordulhat és jogorvoslattal élhet, ezért nem tartanák elegánsnak, hogy a folyamatban lévő munkajogi vitában a kizárólag munkavállalóra és munkáltatóra tartozó tényeket közöljenek. Az ügy lezárultáig tehát várnunk kell. Sajnos azon kérdéseinkre, hogy mennyire gyakori probléma a gázolajlopás a cégnél (egyáltalán van-e?) és hasonlók nem kaptunk választ.

A buszokat ellenőrzik

Úgy tudjuk, hogy a buszokat napi szinten ellenőrzik, naplózzák a társaságok. Ez alapján látható, hogy mennyit ment az autóbusz (a járatok távolságai adottak), mennyit fogyasztottak a normához képest. A buszokon, úgy tudjuk, GPS-jeladó is van, amivel nyomon követhető, hogy merre jár, mikor és mennyi időre állt meg. Ugyanígy járnak el sok üzletkötő és áruszállító esetében is egyes cégek, ahol helyenként még az ajtó nyitásait is rögzíti egy jeladó, így rá lehet kérdezni, hogy miért állt meg valaki egy a menetlevélen nem szereplő helyen és mit csinált a raktérben, stb.

A cikkünkben megjelent képek illusztrációk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet