Úgy tudjuk, több tízmilliós örökséghez jutott a SZOVA Zrt. egyik alacsony beosztásban dolgozó munkatársa, V.Z. Az 57 éves férfi ahelyett, hogy élvezte volna a biztos nyugdíjas éveket jelentő pénzt, inkább gyorsan meg akarta többszörözni a vagyont. Információink szerint több tucat embernek adott kölcsön pénzt 50 százalékos kamatra. Az adósai listáját klasszikus módszerrel, spirálfüzetben vezette.
A nyugat.hu meg nem erősített értesülései szerint a férfi több adósától is elkérte annak bankkártyáját és PIN kódját, amiről felvette az adósságok "törlesztőrészletét". A kártyákat magánál tartotta. Úgy tudjuk, a SZOVA telephelyéről legalább 8 köztisztasági munkást vittek el a rendőrök, őket kihallgatásuk után kiengedték. Úgy tudjuk, társai is voltak V.Z.-nek, akik a pénzre szoruló embereket "hajtották fel" az uzsorásnak.
A rendőrség részleteket nem erősített meg, az őrizetbevételt és az uzsorázás gyanúját azonban igen. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre közleményt juttatott el lapunkhoz:
A Szombathelyi Rendőrkapitányság uzsora bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A tanúkihallgatások és további nyomozati cselekmények végrehajtását követően az eljáró hatóság egy fő, az elkövetéssel gyanúsítható személyt őrizetbe vett.
Már csak Veszprém maradt talpon
Az uzsorázó köztisztasági alkalmazottal Vas megye kihullott a két megyéből álló elitklubból. Jelenleg több mint 170 gyanúsítottal szemben folyik eljárás országosan, közülük 91-en előzetes letartóztatásban, öten pedig házi őrizetben vannak. Vas kihullásával már csak Veszprém megye a kivétel, ezen kívül valamennyi megyei rendőr-főkapitányságon folyik nyomozás. A gtm.hu összeállítása alapján a legtöbb, 46 ilyen ügy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van. Hasonlóan fertőzött Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol 32 eljárás zajlik uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt.