A bíróság előtt kell felelnie tettéért annak a 35 éves zalaegerszegi hivatásos rendőrnek, aki nem bírta tovább, és egyszerűen lelőtte szomszédja kutyáját. Hógolyó bűne az volt, hogy kotort egy kis lyukat a kerítés alatt és rendszeresen átszökött a rendőr kertjébe. Az egyenruhás azt vallotta, hogy többször is kérte szomszédját, hogy tartsa vissza a kutyát, de hiába: az eb 2016. február 16-án ismét az ő kertjében kolbászolt.
Ekkor került elő az íj és a 40 centis nyílvessző
A férfi felfegyverkezett, kiment az udvarra és kutya gazdájának szeme láttára lőtt. A nyílvessző átszúrta az állat tüdejét, emiatt az rövid idő alatt elpusztult – olvasható az ügyészség közleményében. A vád szerint ezután a rendőr – ügyet sem vetve a kutya gazdájának kiabálására – a tetemet egy műanyag zsákba tette, majd autóval Zalaegerszeg és Gellénháza között egy erdős területre hajtott, ahol kidobta.
A férfi ellen állatkínzás és engedély nélkül tartott lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség, felfüggesztett börtönt kértek rá. Ha a bíróság mindkét vádpontban bűnösnek találja, akkor akár 10 évet is kaphat.