Vádat emeltek New Yorkban a venezuelai államfő és felesége ellen

Nicolás Madurot egyebek mellett kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos összeesküvéssel vádolják.

Az Egyesült Államokban állítják bíróság elé Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akik ellen New Yorkban emeltek vádat - közölte Pam Bondi amerikai igazságügyi miniszter szombaton a közösségi médiában.

A miniszter szerint a házaspár "hamarosan az amerikai igazságszolgáltatás teljes erejével fog szembesülni amerikai földön, amerikai bíróságokon".

Bondi közlése szerint Madurót kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos összeesküvéssel, kokain Egyesült Államokba történő behozatalára irányuló összeesküvéssel, valamint gépfegyverek és robbanóeszközök birtoklásával és erre irányuló összeesküvéssel vádolják. Maduro ellen már 2020-ban vádat emeltek New Yorkban, de az igazságügyi miniszter közlése szerint a vádemelés immár Maduro feleségére is kiterjed, ami újdonságnak számít.

Az igazságügyi miniszter köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek, amiért - megfogalmazása szerint - elszámoltathatóságot követelt az amerikai közvélemény nevében, és méltatta az amerikai fegyveres erők szerepét egy olyan műveletben, amely két, általa "nemzetközi kábítószer-kereskedőnek" nevezett személy elfogásához vezetett.

Marco Rubio külügyminiszter a közösségi médiában szombaton megjelent bejegyzésében arra emlékeztetett, hogy az Egyesült Államok Nicolás Madurót nem tartja Venezuela legitim vezetőjének.

Mike Lee republikánus szenátor a katonai művelet bejelentését követően azt jelezte, hogy telefonon beszélt Marco Rubióval, aki arról biztosította őt, hogy nem lesz további katonai akció a dél-amerikai országban.

Arról, hogy mi történt Venezuelában, ide kattintva Donald Trump szerint elfogták a venezuelai elnököt és feleségét, akiket kivezettek az országból January 03. 11:12 bővebben olvashat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet