Vádat emeltek Sz. atya ellen, aki után kislányokkal szemben elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoztak

Kocsis Fülöp érsek korábban koholt vádról beszélt.

A görögkatolikus Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt. Az eljárást lezárták, Sz. atyát az egyház áthelyezte a megye másik végébe, de nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette egy 9 éves kislány anyja. Tanúvallomása szerint a lánya azt mesélte neki, hogy „az iskolában fogdosta a pap bácsi”, aki „a hittanórán maga mellé ültette, és belenyúlt a bugyijába a nadrágján keresztül” - írta meg a 444.

Sz. atya felettese, Kocsis Fülöp érsek a lapnak akkor azt mondta, szerinte is „izgalmas a dolog, hogy két éven belül most két ilyen eset van” ennél a papnál, de kijelentette: a „vád nem tűnik megalapozottnak, sokkal inkább koholt vádnak tűnik”. A bíróság végül megtette, amit az egyház nem: bűnügyi felügyelet alá vonta a papot, ezzel eltávolította a gyerekek közeléből – onnantól egy nemzeti kegyhelyen élt. Aztán egy harmadik kislány is jelentkezett a rendőrségen, a nyomozás pedig szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt tovább.

A szervezetileg a Vatikán alá tartozó magyar görögkatolikus egyház feje egy éve azt nyilatkozta, hogy Sz. atya egyházi vizsgálata során más papokat hallgattak meg, a bejelentést tevő családot nem.

„Feltételezem, hogy nem követett el az atya bűncselekményt, és várok a rendőrségi vizsgálat eredményére” - mondta a 444-nek Kocsis érsek, de friss közlemény szerint mégsem várt, hanem már tavaly nyáron lépéseket tett:

  • „Sz. atyát 2023. június 21-i hatállyal eltiltotta a nyilvános szertartások végzésétől,
  • 2023. július 1-i hatállyal felmentette az Álmosd, Kokad és Bagaméri Görögkatolikus Parókia parókusi, valamint a Szent Damján Házi Segítségnyújtó Szolgálat lelki vezetői beosztásából,
  • ugyanezen intézkedés keretében – ugyanezzel a hatállyal szolgálaton kívül helyezte”.
  • Az első hivatalos közleményt október 26-án, fél évvel az első cikk megjelenése után adta ki a főegyházmegye, amelyben tudatták, hogy Kocsis Fülöp metropolita Sz. atyát „óvintézkedésként eltiltotta mindennemű papi tevékenység végzésétől, különösen a fiatalkorúakkal való kapcsolattartástól.” Azt is közölték, hogy az ügyben rendőrségi nyomozás zajlik „szexuális visszaélés alapos gyanúja és más bűncselekmények miatt”, de annak lezárultáig több információt nem áll módjukban megosztani.

    A hétfői közlemény szerint a pap az eltiltás után már nem maradhatott a nemzeti kegyhelyen.

    A lap megjegyzi, a főegyházmegye már egészen máshogy beszél az áldozatokról: „ együtt érez az áldozatokkal és érintett családtagjaikkal, nekik a Magyar Katolikus Egyház Gyermekvédelmi Szabályzata 8. pontjának megfelelően a támogatását is felajánlotta és föl is ajánlja, az érintettekkel a kapcsolatot felvette, és akik erre nyitottak, azokkal folyamatosan fenn is tartja.” Várják a végső bírósági eredményt.

    Eddig nem lehetett tudni ezekről, de a főegyházmegyei közlemény szerint tavaly ősztől kezdve több megelőző lépést tettek, képzéseket indítottak. Nyilvánosságra hozták az egyházi személyek gyerekbántalmazási ügyeinek kezelésére szolgáló Gyermekvédelmi Eljárásrendet, amit minden munkatársukkal ismertettek.


    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hírek