Nem tudta feldolgozni a szakítást, intim fotókkal állt bosszút a férfi

Vádat emeltek a 30 éves férfi ellen, aki volt barátnője intim fotóival élt vissza.

A vádirati tényállás szerint a 30 éves férfi és a 29 éves sértett hölgy korábban élettársak voltak, azonban 2021 augusztusában a hölgy szakított a terhelttel.

A férfi nem tudta feldolgozni a történteket, 2021 novemberében megkísérelte ismét felvenni a kapcsolatot a hölggyel, aki ettől elzárkózott. Ebbe a férfi nem tudott belenyugodni, felkereste a sértettet az otthonánál, és mindenáron beszélni szeretett volna vele.

Mivel erre a hölgy továbbra sem volt hajlandó, a férfi bosszúból elküldte a birtokában lévő, a sértettről készült intim felvételeket a hölgy egy ismerősének, és a hölgy főnökének is. Azzal fenyegetőzött, hogy a képeket további személyeknek is el fogja küldeni.

Pár nap alatt azonban megbánta tettét, sőt fel is jelentette saját magát a rendőségen, ekkor azonban már a sértett is tett feljelentést.

A férfit az ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek