Egy Toyota vezetője az Állj! Elsőbbségadás kötelező tábla ellenére figyelmetlenül kanyarodott rá a 88-as főútra. A jármű ütközött egy érkező BMW-vel. A balesetben öten megsérültek, az okozó ellen vádat emeltek.
A Szombathelyi Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vádirat szerint 2025 áprilisában, az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és személygépkocsijával megállás nélkül kihajtott a 88-as számú főútra, ahol egy másik gépjárművel frontálisan ütközött - áll a Vas Vármegyei Főügyészség mai közleményében. Az esetről
részletesen beszámoltunk
.
Öten megsérültek Sárvár határában - Toyota hajtott BMW elé
TM/Nyugat.hu
A balesetben a vétlen gépkocsi sofőrje és egyik utasa, valamint a vádlott is nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg további két utas nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedtek el.
Öten megsérültek Sárvár határában - Toyota hajtott BMW elé
TM/Nyugat.hu
A járási ügyészség közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozta a vádlottal szemben, akinek a büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.
Öten megsérültek Sárvár határában - Toyota hajtott BMW elé
TM/Nyugat.hu
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!