Vádat emeltek a vasi férfi ellen, aki agancsvásárlással bepalizott egy házaspárt, majd többször rájuk lőtt

A Vas Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki rálőtt egy Vas megyei erdőben a sértettre, hogy a pénzét elvegye.

A vád szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetéséhez az egyik online piactéren vásárolt egy kispuskát hangtompítóval, majd a lőfegyverhez egy vadászboltban távcsövet is vett. A vádlottnak nem volt a lőfegyver megvásárlásához, tartásához engedélye. A vádlott 2018 szeptemberében felhívta a sértettet, akinek álnéven mutatkozott be, hogy tud neki agancsot értékesíteni, és megbeszélték, hogy hol találkoznak.

A vádlott meglátta, hogy a megbeszélt helyen egy másik autó áll, ezért a támadás végrehajtására egy másik helyet keresett, és telefonon odairányította a sértettet. A vádlott tudta, hogy a sértettet a felesége is elkíséri, mert ezt megkérdezte tőle.

A vádlott az új találkozási hely közelében elrejtőzött, és amikor a helyszínre megérkező sértett kiszállt a gépkocsiból három célzott lövést adott le rá. A lövések a sértett fejét, arcát és jobb válltájékát találták el.

Fegyver, vadász
Nyugat.hu
Illusztráció
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló