Vágási Feri Backsteeet Boys-t szaval

Na ezért kell megvédeni a magyar kultúrát.

Három év szünet után új epizóddal jelentkezik A Vers Mindenkié sorozat.

A kilencvenes évek ikonikus zenekara, a Backstreet Boys nemrég jelentette be, hogy Budapesten is koncertet ad, ez adta az ötletet az epizód elkészítéséhez.

Az Everybody című legendás slágerük magyar verzióját a Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly szavalja el, akit a magyar internet Vágási Feriként ismer a Szomszédokból. (Aki „beszállt az internetbe”.)

A produkció értékét tovább növeli, hogy a szöveget Google fordítóval készítették, így emelve a csillagokba a nívót.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű