“Átoknak látom a biopolitikát” - beszélgetés Vágvölgyi B. Andrással

Vágvölgyi B. András nemcsak filmes és közszereplő, de a hazai újságírás emblematikus figurája. Nemcsak kitalálta és meghonosította a hazai gonzo-újságírást, jegyzi Hunter S. Thompson örökérvényű Reszketés és félelem Las Vegasban-jának kultikus fordítását, közben volt a Magyar Narancs alapító főszerkesztője is, megjárta a dél-szláv háborús konfliktus megannyi helyszínét, most pedig a cigánygyilkosságok szörnyű hátterét világítja meg

arcvonal keleten

című frissen megjelent könyvével, de van véleménye az USA-választásokról, a gyűlöletbeszédről és Orbánról is.

A rád mindig is jellemző, szabadságjogok mellett harcosan kiálló attitűd íratta veled a könyvet vagy volt vele valami más irányú speciális üzeneted is? Hogy jött az ötlet?

Figyeltem az eseményeket 2008-09-ben is, de akkor tök másban voltam, a

Kolorádó Kidet

fejeztem be, váltam, nem volt szoros kötődésem egyik media outlethez sem, hogy a helyszínekre utazgassak. Nagyon emlékszem, mikor az Indexen olvastam, hogy elfogták a négy embert. Koszovói veterán, dzsesszdobos, régi szkinhed az elkövetők között, akik valamennyien egy zenei klubban dolgoztak kidobóként, hangtechnikusként, hú, gondoltam magamban, itt azért egy nagyon sűrű sztori lapul. Mikor 2011. márciusában elkezdődött a tárgyalás, már egy nagyon más élethelyzetben mentem el a bíróságra. Írtam belőle egy riportot, lehozta az Élet és Irodalom,

Diszkópartizánok

volt a címe, sokáig ezen a címen gondoltam a könyvre is, mert az első alkalom után éreztem, hogy megvan ebben a

nagy per

potenciálja. Kovács Zoltán ÉS-főszerkesztő a magyar sajtó zömétől jócskán eltérve havi szinten helyet adott a perjegyzeteimnek, riportjaimnak. Érdekes volt, én jogvégzett vagyok, de vagy huszonöt éve nem foglalkoztam joggal, ez a déja vu-jelleg is érdekes volt számomra.

Valóság vagy fikció? Ezt nem tudtad eldönteni vagy nem is akartad?

Valóságpróza, tényekből és tények hiányából építkeztem. Már vagy két éve írtam az ÉS-ben a riportokat, mikor rájöttem, ha az egész környezetét, a 2006. brutális ősze után kialakult magyar valóságot, melyben a bűncselekmények történtek, meg akarom érzékíteni, akkor nem elég a faktuális ingovány mocsárgázában tapicskolnom, hanem rekonstruálnom kell bizonyos elemeket. Ekkor novellisztikus formában írtam meg néhány kapcsolódó eseményt, de ez a fikció tényalapú. Egy ideig arra is gondoltam, hogy két könyvet kellene erről írni, regényt és riportkönyvet. Végül egy könyv lett, fikció, riport, valóságkollázs. Komolyan gondolom, ha ez az ország nem talál megoldást roma honfitársainkkal való együttélésre, az Trianon-Holocaust nagyságrendű kataklizmához vezethet. A posztmodern üde iróniája a mai helyzetben dőreség, elmúlt, visszatért a történelem, ám a dekonstrukció és műfaji játék megmaradt. Mikor már megvolt az anyagom, el tudtam dönteni, hogy ilyen formát akarok. Irodalmat, ami társadalmi változást áhít – még ha naivnak is tűnik ez a gondolat.

Kételkedsz az ítéletekben. Ezt jó érzékelem?

Nem. Nem az ítéletben kételkedem, hanem egy ponton a jogi minősítésben. Ez a terrorizmus törvényi tényállása. Úgy látom, hogy Miszori László elsőfokú bíró nagyon fontos munkát végzett, nyomozott, tényállásokat verifikált, ami nem lett volna dolga, az ítélet indoklása rendben van. A Btk. 261. §-a, mely a terrorizmust szabályozza, még a Vörös Brigádok és a Palesztin Felszabadítási Szervezet fénykorának társadalmi valóságát ragadja meg. Ha azonban hat ember halála, ötvenöt ember testi épségének sérelme vagy közvetlen veszélyeztetése a magánhadsereg létrehozásának és a polgárháború kirobbantásának szándékával nem terrorizmus, akkor mi az?

Tudom, Budaházy pukkantgatásai és egyrendbeli súlyos testi sértése terrorizmus, mint ahogy az Európában legálisan tartózkodó, idős szüleit menekítő szír férfi, aki ordibált kicsit megafonba, rázta a rácsot, és eldobott néhány követ a rendőrök irányába az ún.

röszkei csatában

, az is terrorizmus és tíz évet ér. Utóbbi esetben a migráncsozó politikai óhajt beteljesítő ítélet egyébként az igazságszolgáltatás prostituálódásának jele. Visszatérve kérdésedhez, aggasztónak tartom a magyar állam puha magatartását a szélsőjobbos irányultságú bűnnel szemben és nehéz nem politikai célt látni ebben.

Valahol azt mondtad, hogy Kiss Árpád jobban fél valami nagyobb büntitől, mint az életfogytig tartó szabadságvesztéstől és ezért hallgat. Mit értesz pontosan ezen?

A könyvben írtam. Igen, azt gondolom, hogy valamiféle vádalku lehetősége neki is nyitva állhatott még a nyomozati szakban, mert azt gondolom több szereplője lehetett volna ennek az ügynek, de Kiss Árpád a lehetséges megbízóról, finanszírozóról nem nyilatkozott. A könyv megjelenése óta történt Győr-Moson-Sopron megyei eset azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az idős, hűdött bőnyi neonácihoz orosz katonai titkosszolgák is jártak gyakorlatozni. Az ilyesmi persze ismét csak élénkíti a fantáziát.

Az, hogy míg Kiss Árpád egy teljesen átlagos fiatalember volt korábban, sőt, inkább az alternatív szcénéhoz tartozó zenész, kreatív ember, aki roma zenész barátokkal is bírt, mégis eljutott a romagyilkosságokig, szóval felmerülhet a kérdés, hogy bárki ráléphet erre az útra, akár kis hatásokra is. Ilyeténképpen valahol jelkép is az ő sorsa, nem?

Igen. Azt gondolom, hogy Kiss Árpád egyfajta rendszerváltás-metafora: az ember, aki jól indult, tehetségesen és ambiciózusan, majd folyamatos süllyedés, kudarcok és sikertelenség után vadállati orcáját mutatta a világnak. Ez valószínűleg mindenkiben megvan, de ők, Kiss Árpád és a magyar rendszerváltás nem tudták ezt decens korlátok közt tartani, valamilyen civilizációs szintre szublimálni. Ez Kiss Árpád esetében részemről csupán hipotézis, a januári jogerős ítélet után három alkalomra volt megbeszélve találkozónk, de mindháromszor utolsó pillanatban visszamondta ügyvédjén keresztül a börtönbeszélőt.

Valahol azt nyilatkoztad, hogy sok-sok háborús, polgárháborús, délszláv élményed után végképp nem akarod, hogy Szerbia múltja legyen Magyarország jövője. Ennyire borúsnak látod a jövőt?

Valóban a kilencvenes évek meghatározó élménye számomra a balkáni háborúk sora volt. Jól emlékszem az egykori Jugoszláviára, mely a régió leginkább élhető országa volt és jól emlékszem arra is, ahogy a tehetségtelen, mohó és önös politika szétverte. Átoknak látom a biopolitikát, nacionalizmust, ami például Szerbiát harminc évvel visszavetette. Magyarország sajnálatosan ezen az úton indult el.

Ki a felelős igazából? A fegyverelsütő? Vagy az ötletadó? Netán az azt eltussoló politikusok? Az NBH?

A gyűlöletbeszédet közbeszéddé emelő a felelős elsősorban. Persze, a megbízó, finanszírozó, ötletadó, tipper, felderítő, fizikai és pszichikai bűnsegéd felelőssége sem elhanyagolható, míg a végrehajtó, a gyilkos a konkrét felelős. Eltussoló politikus keze nyomára én nem akadtam, de nem is vagyok detektív és korlátos az ügyre való rálátásom. Az egykori NBH? Talajszinten talán, mint ahogy a negyedrendű KBH-s tartótisztje is, akit egyébként a négy KBH-s tábornok és főtiszt elleni katonai perben nem is helyeztek vád alá. A titkos katonai perben egyébként mindenkit felmentettek, noha a parlamenti vizsgálóbizottságnak hazudtak.

Magyar állampolgárokat nem tudott megvédeni a magyar állam - ez lenne az igazi tanulság, nem?

Pontosan. Ez az elmúlt tíz év tanulsága. Nem a

két hét, két pofon, oszt hazamennek

hőbörgése, hanem hogy északkelet-magyarországi települések lakosságát nem sikerült megvédeni. Hogy Gyöngyöspatán, Sajóbábonyban, Miskolcon szélsőjobberek őrjönghetnek, a szkinek, nácik, hungaristák, ősmagyar szinkretisták és egyéb holdkórosok enyhébb büntetésre számíthatnak, mint az önvédelemre kényszerülő romák.

Kicsit kitekintve a tengeren túlra és idecitálva amerikai tapasztalataidat, miképp látod a világpolitikai változásokat Trump győzelme után? Valóban ennyire sötét a helyzet, ahogy baloldali-liberális véleményformálók ezt prognosztizálják?

Amerika azért Amerika, még a mindkét házban meglévő republikánus többség ellenére is számos intézmény áll rendelkezésre fenntartani a fékek és ellensúlyok híres rendszerét. Persze én is másra számítottam november 8-án, de elsősorban a közvéleménykutatók vereségének láttam a dolgot. Meg egy benézett demokrata kampánynak: jó, hogy Kaliforniában 55 elektor van és az Clintoné, de régen kiderült, Florida nélkül nem lehet nyerni, és hiába van kétmillióval több szavazata Hillarynek, ha az elektori rendszer ez esetben nem őt segítette. Nemrégiben olvastam egy interjút Simonyi András volt washingtoni nagykövettel, ami kicsit megtámogatta Eörsitől öröklött biológiai optimizmusomat.

Nem biztos, hogy a Trump-elnökség maga lesz a világvége, kellemetlen és irritáló négy év lesz bizonyosan, de abban meg Slavoj Žižekkel értek egyet, hogy világszinten az ún. „baloldali-liberális véleményformáló elitnek” ez a négy év áll rendelkezésére, hogy kitaláljon valami újat, mert a régi elvek, módszerek, emberek nem működnek. Utóbbiak helyére olyanokra gondolok, mint az 1981-ben született Tulsie Gabbard, aki az első női veteránja (Irak; őrnagyi rangban szerelt le) az amerikai Képviselőháznak, vallását tekintve hindu, demokrata és a jövendő történelem fő színterét jelentő Csendes-óceáni térség legközepét, Hawaii-t képviseli a Capitoliumban. Ilyen emberekben kell gondolkodnunk, ha a jövőt fürkésszük.

Orbánék valósággal triumfálnak az észak-amerikai történések láttán, szerinted hatással lesz mindez a hazai viszonyokra?

Orbán 2001. szeptember 11. óta irritáló Washingtonban, mikor nem akarta nyilvánosan elítélni az akkori Fidesz-kormány csendestársának számító MIÉP elnökének vállalhatatlan nyilatkozatát a terrortámadásról. Az ilyet megjegyzik. Orbán nem érti Amerikát. Mikor még beszéltünk, ennek több, mint huszonöt éve, mondtam neki New Yorkban, nem szerencsés, hogy zakóban, gallér nélküli ingekben, szőrösen jelenik meg az amerikai közönség előtt, hiszen ez az imidzs az ajatollahok mellett álló iráni politikusokat, iszlamista Köztársasági Gárdistákat idézi nekik, ami alig tíz évvel a teheráni nagykövetség túszul ejtése és évnél hosszabb fogva tartása után nem a legkellemesebb asszociáció egy fiatal közép-európai politikusnak. Ott cumtruccból és dafkeségből nehéz eredményt elérni. Ha Hillary Clinton lett volna az elnök, talán André Goodfriend vagy Tom Melia típusú diplomatát választottak volna budapesti nagykövetnek, akitől elvárható lett volna az illiberális körmök nézegetése. De nem biztos az sem, hogy az

America first

elvét valló, Orbán-attitűdű új elnöknek hosszú távon bejön a Mátyás-királyozó nagymellény. Az európai partnerekről nem is beszélve.

Min dolgozol, mit várhatunk tőled a közeljövőben?

Egy öt éve tartó projektet fejeztem be az

arcvonal keleten

c. könyvvel, keresem, hogy merre van az előre. Vannak filmterveim, hozzá forgatókönyveim is, de itthon én tűnök feketeseggűnek az állami filmpénz-osztóknál. Ezt az is mutatja, hogy előző filmemet, a

Kolorádó Kidet

szinte sehol nem vetítették a hatvanadik évforduló alkalmából - pedig az aztán ausgesagt

pestisrác

-történet -, holott a legnagyobb halszagú marhaságokra is jutott pénz, a történelemhamisítás jegyében. Egy ideje írok egy fikciós mohóságtörténetet a rendszerváltás és az illiberalizmus közötti időszak újkapitalizmusáról. Meg persze

alámerülök és kibekkelek

.