Az idei év nagyobb nyilvánosságot kapott vakolatomlásai (Kőszegi utca, Petőfi Sándor utca) után ismételten balesetveszéllyel járó esetre hívták fel figyelmünket. Ezúttal a Gekko Pub felőli oldalon hullott a járdára - rögtönzött helyszíni szemlénk következtetései szerint minden valószínűség szerint az egyik erkély széléről - törmelék. Az omlás helye saját érdekükben jelenleg szalaggal van elzárva a gyalogosforgalom elől.
Mivel a ház lakott, javítása és a hasonló esetek megelőzése nyilván könnyebb lesz majd, mint a pár házzal odébb áprilisban történt esetnek, amikor súlyos, szögekkel nehezített korhadt fapillérek zuhantak egy forgalmas járdára.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!