Egy 100 éves férfi a legidősebb koronavírusból felgyógyult ember jelenleg. A férfit szombaton engedték ki a kórházból, írja az index.hu - Az esetről vasárnap a Xinhua kínai állami hírügynökség számolt be. A férfi a vírus epicentrumában, Vuhanban fertőződött meg. Több mint 80 másik fertőzöttel együtt szállították kórházba február 24-én. Az 1920-ban született férfi Alzheimer-kóros, magas vérnyomása és szívelégtelensége van. A helyi kórház orvosai különféle kezeléseket használtak rajta, végül közel két hét után gyógyultan engedték ki. Kínában egyébként közel 57 ezer a gyógyultak száma a worldometers jelenlegi állása szerint.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!