A Republicon Intézet mandátum becslése szerint fölényes Fidesz győzelem várható az egyéni választókerületekben, a 106 egyéni körzetből 33-ban akkor is nyerne a jobboldal, ha az országban baloldali többség lenne. Ide tartozik Körmend, vagyis a Vas megye 3. választókerület, ahol V. Németh Zsoltot indítja a Fidesz, a volt vasvári polgármester, jelenleg vidékfejlesztési államtitkár 2006-ban és 2010-ben is az első körben győzött, vagyis 50 százalék feletti eredményt ért el.
Stabil fideszes körzetnek számít még Csorna, Kecskemét Debrecenben, Győr 2-es körzete, Pápa, Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Sopron és Hódmezővásárhelyen is.
A 20 budapesti körzetben jóval nagyobb esélye van a baloldalnak, 13-ban stabil ellenzéki győzelmet jósolnak, 7 körzet pedig billegőnek számít, vagyis ezekben lehetséges bármilyen eredmény. A baloldal győzelmét jósolják Tatabányán, Miskolcon, Szegeden, Dunaújvárosban, valamint Pécs 1-es választókörzetében is.
A felmérés 56 további billegő körzetet talált, ide sorolják Szombathelyet, ahol Nemény András indul Hende Csaba ellen. A billegők között van még Gödöllő, Veszprém, Győr 1-es körzete, Kaposvár, Békéscsaba, Nyíregyháza, Esztergom, és Pécs 2-es körzete is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!