Hamarosan kiderül, kik lesznek a Dancing with the Stars 2022-es, harmadik évadának szereplői, de hozhat más változásokat is az új évad.
Még nyár elején írta meg a Blikk , hogy zsűritagokat castingolt a TV2 táncos showműsora, melynek értelmében akár az is megtörténhet, hogy minden ítész távozik a műsorból. Bár a casting eredményét még nem ismerjük, hamarosan kiderülhet, kik zsűriznek majd kiket a táncos showban.
A műsor Facebook-oldalára ugyanis nemrég kikerült egy poszt, mely szerint hétfőn, vagyis augusztus 9-én este lehull a lepel és kiderül, kik táncolnak majd az idén ősszel látható új évadban. Az viszont még kérdéses, hogy a zsűri összetételét is bejelentik-e a TV2 weboldalán néhány nap múlva.
A poszt mellett néhány órája már elkezdtek az idei táncosok képei is kikerülni, akik persze nem teljes egészükben láthatunk. A kommentelők szerint az egyik férfi versenyző képe akár Gáspár Győzőt és Kökény Attilát is rejtheti, míg egy másik, női táncosra pedig Rubint Rékát és Fésűs Nellyt írták a legtöbben.
A Blikk korábbi cikke egyébként már akkor utalt nevekre, köztük Schobert Norbi és a már említett Rubint Réka , vagy épp Shane Tusup neve is azért kerülhetett fel a listára, mert a nevük szinte folyamatosan pörög a bulvárvilágban. Hasonló esetre találni példát a TV2-es Párharc című műsor esetében is, ahol idén az év válását produkáló Kulcsár Edina és új párja G.w.M. Varga Márk is szerepelni fog.
Alig nézte valaki korábban is
A Dancing with the Stars első évada még 2020-ban indult, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András vezetésével. Mivel abban az évben a járvány miatt elmaradt az RTL-es X-faktor, ezért szombat este mondhatni komoly ellenfél nélkül ment a show, viszonylag jó nézettséggel.
2021-ben viszont már fordult a kocka, és az X-faktorral szemben szinte alig volt valaki, aki nézte volna a TV2-es showműsort, nézettsége többször a 18-49-es, mérvadó korosztályban a 10%-os lélektani határ közelében volt , ennek ellenére a több száz millió forintos produkcióból új évadot rendelt a csatorna, amely idén - vélhetően októberben - új etappal tér vissza a TV2 képernyőjére.
Arról, hogy az új évadnak kik lesznek a műsorvezetői, még pontosat nem tudni, mindenesetre váratlan húzás lenne, ha Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András helyett idén valaki más vezetné a táncműsort.