Van, ahol alkoholt is adnak SZÉP-kártyára

Vannak olyan boltok, ahol a Szép-kártya terhére alkoholt is lehet vásárolni. Bár a kormány ezt így nem engedi, ha a cég tevékenysége között szerepel az éttermi vendéglátás, akkor nincs mit tenni.

Győrben van olyan – elsősorban alkoholos italok árusítására szakosodott – üzlet, ahol bármiféle szeszesital vásárlásához elfogadják az OTP-s Szép-kártyát - írja a 24.hu , amelynek írásos megkeresésére ugyan az üzemeltető nem reagált, de telefonon elismerték, hogy ez igaz.

Ez meglepő, hiszen a bolti kiskereskedelemben, így italboltban sem lehetett eddig Szép-kártyával fizetni. És bár februártól május végéig élelmiszert is vehetünk majd a pihenőkártyával  a bolti kiskereskedelemben, az erről szóló december 24-i kormányrendelet kifejezetten tiltja a dohánytermékek és az alkoholok majdani megvásárlásánál a kártya elfogadását.

A Szép-kártyáról szóló általános rendelet nem igazít el az alkoholvásárlás ügyében, a jogszabály erről nem tesz említést. Arról viszont igen, hogy a vendéglátás alszámla terhére éttermi, mozgó és egyéb vendéglátásban, valamint szálláshely-szolgáltatásban lehet költeni. Amiben elvileg benne lehet az italfogyasztás is – idézi a napi.hu .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek