Váratlanul elhunyt a szentgotthárdi alpolgármester

Labritz Béla holttestét szerdán este a Rábában találták meg.

„Szerdán este, eddig tisztázatlan körülmények között elhunyt Labritz Béla, Szentgotthárd alpolgármestere” – írja a Vaol.hu.

A város polgármestere arról tájékoztatta a megyei napilapot, hogy Labricz holttestét szerda este 20 óra 45 perc körüli időpontban találták meg a Rába folyóban.

Huszár Gábor elmondása szerint az alpolgármester nagyon szeretett horgászni, valószínűleg horgászhelyéről eshetett bele a folyóba, miután rosszul lett és elesett. Azaz, amikor a folyóba került, már halott volt, így halálát nem fulladás okozhatta.

Forrás: Facebook / Labritz Béla

Halálának pontos körülményeit, okait majd egy hatósági vizsgálat tárja fel.

A város honlapján egyelőre nincs hivatalos információ a tragédiáról, de a Vaol úgy tudja, szentgotthárdi önkormányzat minden hivatalos eseményét határozatlan időre törölte.

Labritz Béla képviselőjelölt volt az idei önkormányzati választáson is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet