Nem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak - írja Varga Judit volt férje

Meglepő Facebook-posztot tett ki Varga Judit volt férje, Magyar Péter.

Magyar a posztban azt írja, hogy benyújtotta lemondását mindkét állami társaságban betöltött pozíciójáról, és lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról. A lemondás mögött azonban nem szakmai okok állnak.

„Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak” írja a posztban Magyar Péter.

Így folytatja: „Sokáig hittem egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbáltam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon. De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését.

Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.

12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom. Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek