83 éves korában elhunyt Vargha Károly, volt szombathelyi városi képviselő. Halálhírét Czeglédy Csaba képviselő osztotta meg a közösségi oldalon.
Vargha Károly mérnök, oktatási, továbbképzési szakember volt, a közgyűlésben bizottsági elnökként is dolgozott.
Szombathely rendszerváltás utáni politikai életének aktív részese és alakítója volt, egészen visszavonulásáig, több cikluson át volt városi képviselő, fő területe az oktatáspolitika volt.
Temetése 2024. március 5. kedden 12:15-kor lesz, Szombathelyen, a Jáki úti temetőben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!