Várkonyi Andrea a lányára is gondolt, miközben szerelmes lett Mészáros Lőrincbe

Mindeközben nem mindig értik meg őt az emberek.

Várkonyi Andreának elege lett abból, hogy sokan úgy gondolják, ilyen fontos döntésben mint egy férfi mellett való elköteleződés, nincs figyelemmel lányára, Nórára. Várkonyi Andrea tiszta vizet öntött a pohárba és nyilatkozott magánéletéről Tatár Csillának – írja a Blikk.

Andreának nagyon nehéz, hogy az emberek mindent véleményeznek vele és férjével kapcsolatban. Az újdonsült feleség elmondta, hogy ő mindig próbálja magát megértetni az emberekkel, ám be kellett látnia, hogy ez nem mindig megy és ezt el kell engednie.

A legfájóbb mégis az neki, hogy megkérdőjelezik, hogy figyelembe vette- e gyermekét a Lőrinccel kapcsolatos döntéseiben. Pedig számára, gyermeke az első és legfontosabb. A másik amit felháborítónak tart, hogy az emberek el akarják dönteni, hogy ebben a helyzetben neki hogy kellene lennie, hogy kéne viselnie a terheket és a döntéseket – foglalja össze a lap.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű